Csontos István

Amikor a Dagoba bolygón kényszerleszállt Luke Skywalker először találta szembe magát későbbi mesterével Yoda-val, a fiatal, ambiciózus jedi lovag elsőre nem ismerte fel az előtte megjelenő manó képességeit és személyiségének jelentőségét... A mókás, szétálló füleket viselő Yodában rejlő tulajdonságok a kiváló adottságú, de tapasztalatlan fiatal Skywalker számára az első pillantásra nem voltak nyilvánvalóak. Aki először találkozik high end audio készülékekkel, könnyen járhat úgy, mint Luke, nem biztos, hogy elsőre, a külső alapján felismeri, hogy valójában mivel is kerül szembe. Ám abban a pillanatban, amikor ezek a hájendnek nevezett különös készülékek megszólalnak, csodálat és ámulat töltheti el a fogékony és érdemes zenehallgatót, és a megszólaló hangoktól esetleg olyan füleket kezd mereszteni, mint amilyenek Yoda mesternek vannak.

A hagyományos, kommerciális hifi készülékeknek elsősorban a megjelenés fontosságára építő esztétikájához képest ezek a sokszor bumfordi, esetleg félig kész, befejezetlennek tűnő (aki látott már félhomályos szobában halványan izzó csöves erősítőt, az tudja, hogy mire gondolok) high end erősítők, lemezjátszók vagy hangfalak valódi értéke a megszólalásuk pillanatáig sokszor csak találgatás tárgya lehet. A high end audio világhoz a kulcsot megtalálni egyszerű: az emberi érzékenységben rejlik. Korunkban, amikor a természetesség megtapasztalása illetve fogalma már részben gépekhez, azaz áttételekhez kötődik, a fülön keresztül történő befogadás illetve tapasztalás szerepével illetve fontosságával csak nagyon kevesen vannak tisztában. Az ilyen tapasztalatszerzésnek lehet a segédeszköze a high end audio világa, amelyről egyébként jó tudni, hogy nincs benne az úgynevezett kulturális kánonban. Az iskolában megtanuljuk, hogy mik az általános értékek, mi számít jónak s mi esetleg talminak, de az így kapott rendszer inkább vizuális, mint auditív értékeken alapszik. A szem iskolázódik, a fül pedig valamiért el van felejtve. Pedig miként a látást, a hallást is tanulni, tudatosan fejleszteni kell, s nem csupán zenei értelemben. Az, hogy a fülünkön keresztül a tudatunkba mit is engedünk be, idegrendszerünk vagy érzelmi világunk szempontjából egyáltalán nem mindegy. Állítólag mielőtt meghalunk, a hallás képessége marad meg számunkra legtovább ebből a világból. S a környezet szennyezése sem csupán fizikai, hanem akusztikai értelemben is létezik. Napjaink multiplex mozijainak hangerőterrorja mellett a high end készülékek sokkal halkabb, kifinomultabb, intimebb világa már-már orvosságnak, gyógyterápiának tűnhet. A high end a hallás iskolája, s le kell ülni hozzá, mint annak idején az iskolapadba.

Napjaink szórakoztató elektronikájának világa inkább a látványos hangzáselemeken, zajok s különböző hangeffektusok alkalmazásán: filmek hangsávjainak vagy számítógépes játékok hangzásvilágának a felerősítésén alapszik. A dolby surround vagy más, esetleg virtuálisan létrehozott terek mellett egy high end audio berendezés természetes megszólalása - talán épp akusztikus hangszerekkel előadott zene kapcsán - tapasztalatlan fül számára esetleg érdektelennek, unalmasnak tűnhet. A high end audio olyan konzervatív értékekre épít, mint például a zene. Mondják, hogy az építészet a megkövült zene. Nekem tetszik ez a mondás, annál is inkább, mivel ennek a fordítottja is igaz: a zene építészet, tudom, hogy közhellyé koptatott gondolat, de tessék csak egy felhangzó Bach fúga struktúráját vizuálisan elképzelni. A zene térbeli illetve időbeli tagozódása, a mély és magas hangok, illetve a megszólalási dinamika által megrajzolt háromdimenziós zenei tér valóban építészet. Bach, Mozart, Beethoven, Duke Ellington vagy Frank Zappa nem csupán zeneszerzők, hanem a hangzó, illetve a zenei tér tudatos formálói, alakítói is voltak. Ennek megfelelően, miként egy szép, tónusokat felmutató szénrajzon, úgy képesek a formák és az árnyalatok megrajzolódni egy zenereprodukáló high end audio berendezés által megjelenített háromdimenziós sztereó térben. Egy Bartók zongoradarab, Louis Armstrong éneke, egy Jimi Hendrix gitárszóló és egy napjainkban készült drum'n'bass szám perspektívájának a különbsége a megszólalás során mindenképp kell, hogy megmutatkozzon, s nem csupán a különböző hangerő szinteket illetőleg.

A high end audio készülékek gyártása egyébként a boldog hetvenes években indult. A felismerés, hogy az alkatrészek minősége a hifi készülékek megszólalásánál döntő szempont lehet, alapjaiban rázta meg az addig többnyire hifi tornyokban gondolkodó gyártókat, valamint a vásárlókat (az idekívánkozó építészeti analógia valószínűleg a lakótelepi lakás és a házgyári technológia lehet). Ekkor indult el az a folyamat, amely önálló hangszerként kezdte kezelni a lemezjátszót, az erősítőt és a hangsugárzót. Különböző, kizárólag hangzás ideálokra épülő iskolák alakultak ki, voltak, akik a félvezetős, voltak, akik a csöves technológiára alapoztak, s egyesek a hagyományos, úgynevezett analóg, mások pedig a digitális műsorforrások elsőbbrendűségében hittek, illetve alapozták tevékenységüket. A gomba módra megjelenő hangfalgyártók százairól nem is beszélve. Ez a helyzet még később, a különböző nemzeti karaktereket felmutató gyártmányok megjelenésével csak tovább bonyolódott, hiszen nyilvánvaló, hogy másképpen hall egy japán, mint egy német, és megint másképp az angol, mint a francia, az amerikaiakról nem is beszélve.

Ma már az a helyzet, hogy komoly high end tradícióval rendelkező országokban sokan életformaként élik meg a high end-et, azaz az a minőségi berendezéseken történő zenehallgatást. Az elmúlt évtizedek során a high end audio világa is sokat változott, itt is megjelentek különböző trendek, divatok. Volt, amikor a nagy teljesítményű félvezetős erősítők domináltak, máskor a kevesebb watt számot felmutató, de kifinomultabb csöves erősítők számítottak. A CD illetve a digitális technológiák megjelenését követő kezdeti optimizmus mára alább hagyott, s átadta helyét az analóg lemezjátszók szinte mindenki által elfogadott dominanciájának. Ebből az utóbbi helyzetből egyébként úgy tűnik, hogy a high end nem annyira zárt elefántcsontvilág, mint aminek elsőre látszik. Napjaink high end világa és a mostanában szokásban lévő tánckultúra kölcsönösen sokat köszönhet egymásnak, például a vinil alapanyagú hanglemezek életben tartását, illetve azok fontosságának felismerését illetőleg. Az, hogy mi hangzik, szólal meg életszerűen, mi az, ami a hallgatóban megmozdít valamit, arra érdekes párhuzamot vetít a high end készülékek és a táncparkettek párhuzamos világa. S egyébként ma már a kommersz hifi készülékek gyártói is használják a high end által bevezetett terminológiákat, hivatkoznak és felhasználnak olyan megoldásokat, amelyek még pár ével ezelőtt csupán megszállott hifi őrültek agymenésének tűntek. Például, hogy a CD-játszó alá asztalt, a hangfalak alá pedig kifejezetten nekik rendelt, speciális állványzatot kell helyezni, nem is beszélve arról, hogy az összekötő és hangfalkábeleknek saját hangjuk van. Ezek a high end világában megszülető teóriák egymás után materializálódnak a hétköznapi hi-fi készülékek realitásában is.

A fentiekből is kiderül, hogy a high end készülékek varázsa azért elsősorban a természetes, bizonyos értelemben egyedi megszólalásukban rejlik. Megjelenési esztétikájuk szinte mindig a funkcionalizmus felől közelíthető meg. El kell fogadni, hogy az a high end gyártó, aki berendezésének a külsejére költ, mindig a belső felépítéstől, azaz a high end eredeti célkitűzésétől, a hang illetve a zenei minőségtől von el erőforrásokat. Végül is, a high end a hangzásról, s nem a készülékek külsejéről szól. Habár a forma kérdése iránt eredendően fogékony olaszok vagy az alapvetően technokrata német tervezők high end megnyilvánulásai egyébként már a látvány felől is értelmezhetőek, de a lényegen ez nem sokat változtat. A high end audio elsősorban a fülünket veszi célba. Szóval, a high end audio világában igazából csak egy minőség számít: a hang minősége...