Petronas-tornyok

Merj álmodni

Úgy hangzik, mint egy modern regény - az erős verseny szembeállította a felgyorsultságot a kőolaj- és építőiparral. A vezető egyéniségek a nyilvánosságkerülő milliárdosok és a karizmatikus politikusok lettek. Szinte már csodaszámba menő mérnöki bravúrral, hihetetlen mennyiségű pénzekkel, vérre menő vitákkal és szóbeszédek keltésével már meg is van a fékezhetetlen siker. Vagy pedig azzal, hogy megépíted a világ legmagasabb épületét, a 452 méteres RM1.8bn Petronas Ikertornyokat.

Ezek a dolgok a malajziai köztudatban mélyen gyökereznek, a két torony pedig, melyek nélkül már nehéz lenne elképzelni a kuala lumpur-i horizontot, hűen tükrözi ezt a mentalitást.

Az épületegyüttes nemzeti és kulturális jelképpé vált, olyannyira, hogy képük már a legváratlanabb helyeken is felbukkannak - japán puzzle-ken vagy egy londoni busz hátán. A cégek szeretik ezt a képet termékeik mögé biggyeszteni abban a reményben, hogy talán a tornyok által jelképezett életstílus átragad rájuk is. De a lóversenyrajongók talán visszasírják azokat az időket, amikor a tornyoknak otthont adó helyen még a Selangor Turf Club volt, és a mostani felhőkarcolók helyén zsokék ülték meg a telivéreket. Az akkori idők Jalan Ampang melletti forgalmi dugói már legendássá váltak. Ez és a közlekedés korszerűsítése volt az oka, hogy a 80-as évek elején a kormányzat a Selangor Turf Club városon kívülre való telepítését elkezdte. Ez a döntés kinyitotta Pandora szelencéjét. Szinte azonnal kiváló, 40 ha méretű, többszáz milliós értékű telek vált Kuala Lumpur belvárosában elérhetővé. A felhasználási lehetőségek száma szinte végtelen volt...

Az álom

Az első javaslat az volt, hogy parkosítsák be a területet, ezáltal Kuala Lumpur központjában egy zöld sziget, mintegy a város tüdeje alakulna ki, amely egy kis pihenést jelentene a városiak számára. A hatóságok ezt el is fogadták. Amikor azonban kiderült, hogy a park csak egy kis része lesz egy nagy kereskedelmi fejlesztésnek, a természetbarátok nagy felhajtást csaptak. A kormányt megvádolták, hogy a nagy üzlet miatt változtatta meg a véleményét. Ráadásul még inkább elcsodálkoztak, hogy hogyan lehet a Jalan Ampang-i hírhedt forgalmi zűrzavart még több épülettel javítani. A kormányzat válasza az volt, hogy túl drága egy 40 ha méretű parkot felépíteni és még drágább azt fenntartani. Így viszont, hogy a fejlesztés egy része kereskedelmi célt kap, könnyebb lesz egy kisebb parkot finanszírozni. Biztosították továbbá a közvéleményt, hogy az elkerülő utakat szélesítik és még egy vasút is fel fog épülni, amint a terv elkészült.

Ahogy az üzleti oldal belépett a képbe, úgy jelent meg Malajzia legsikeresebb iparmágnása, T. Ananda Krishnan is. Kevesen ismerik ezt a Harvardon tanult üzletembert, aki mindig szeret a háttérben maradni. (Ehhez a történethez is felkértük egy interjúra, de azt is visszautasította.) Tény viszont, hogy az ő globális üzleti birodalma igen szerteágazó a műholdaktól kezdve a telekommunikáción, műsorszóráson át egészen az olaj- és földgáziparig húzódik. Az ő cége, a MAI Holdings volt az, amely megkapta a szabad utat a Turf Club helyén felszabaduló terület fejlesztésére és ez a cég volt, amely előhozakodott a KLCC tervével. Ez a terv a területen egy többfunkciós létesítményt képzelt el, ahol az emberek dolgozhatnak, élhetnek, amelyet meglátogathatnak, bevásárolhatnak és élvezhetik a pihenést és különböző kulturális eseményeket.

Huszonkét telek volt a területen, amelyet kijelöltek irodaépületnek, mecsetnek, bevásárló-központnak, hoteleknek és bérháznak - ezeket pedig 20 ha park vette körbe játszóterekkel és sétányokkal. Még arról is volt szó, hogy esetleg a parkban legyen-e egy tó, ami alkalmas lenne csónakázásra és egyéb vízi sportokra. De ezt az ötletet a biztonsági megfontolások miatt még csírájában elfojtották. Még a tervezési időszakban eldöntötték, hogy a kivitelezés csak lépcsőzetes lehet annak érdekében, hogy elhárítsák az ingatlanok felvásárlását Kuala Lumpurban.

Az első fázisban az Északnyugati Szél-nek keresztelt lépés talán a terv legaprólékosabban felépített részlete volt a Jalan Ampang és a Jalan P. Ramlee összekapcsolásával. Körülbelül ebben az időben, 1991 elején a Petroliam Nasional Berhad, ismerteb nevén a Petronas megjelent, hogy belépjen az üzletbe partnerként és a KLCC társfejlesztőjeként. 1992. szeptemberében a Kuala Lumpur City Centre Berhad hivatalosan is megalakult, a Petronas 49,5 %-os részesedésével, a MAI Holding 48%-os és egyéb 2,5%-os részesedéssel. A Petronas belépése még inkább felélesztette a már egyébként is jelenlévő érdeklődést a tervvel kapcsolatban, különösen, mikor kiderült, hogy a helyszínen fog felépülni a cég új székháza is. Ezzel a nagy méretű összefogással az építkezés már világméretű fordulópontot jelentett.

A versengés

Ettől az időtől kezdve a KLCC terv hírei mindig első helyen álltak az érdeklődés listáján. Ezt a miniszterelnök, Datuk Seri Dr Mahathir Mohamad is igyekezett fenntartani. "A Petronas székhelyének mi egy olyan épületet szeretnénk, amely ízig-vérig Malajziai, világszínvonalú és amire a Malajziaiak büszkék lehetnek" mondta a Petronas elnöke, Tan Sri Azizan Zainul Abidin.

Így hát, amikor a nemzetközi versenypályázatot kihirdették a KLCC északnyugati részének megtervezéséért (amely magában foglalta a Mandarin Oriental Hotelt, a KLCC Suria-t, a Maxis Tornyot és az Esso Tornyot) 1991 közepén, valami ilyesfajta kívánságot küldtek az építészeti cégeknek. Ez egy meghívóval kiírt verseny lett, ami azt takarja, hogy csak olyan cégeket kértek fel a versenyre, amelyek már korábban bizonyítottak és tudták, hogy képesek a kívánt cél elérésére. Végül 8 nemzetközi tervezőiroda mutatta be terveit a Petronas és a KLCC bizottságának. Ezeknek a terveknek nem csak a PM előírásainak kellett megfelelniük, hogy legyenek hamisítatlan Malajziaiak és esztétikusak, hanem funkcionálisnak is kellett lenniük a rendelkezésre álló terület leghatékonyabb kihasználásával. Ez pedig nem volt könnyű feladat, hiszen Malajziának nincs olyan építészeti stílusa, amelyet könnyen lehetne alkalmazni egy felhőkarcoló építésekor.

Tornyok Minangkabau tetővel? Vagy talán félhold és egy csillag a csúcsán? Ezek a jelképek eléggé elcsépeltnek tűntek, nem is beszélve arról, hogy ezek gyakorlati haszna és kivitelezhetősége sem látszott nagynak. Végül aztán az amerikai connecticuti New Haven-ben székelő cég megoldása látszott a legjobbnak. A korábban egyetemi tanárként dolgozó, 50 éves korában céget alapító mérnök, Cesar Pelli csatlakozott a munkához, aki lenyűgöző önéletrajzzal rendelkezett: ő tervezte a Világkereskedelmi Központot New York-ban és a Canary Wharf-et Londonban. 1995-ben megkapta az Építészek Amerikai Intézetének arany medálját.

A Petronas főhadiszállásaként Pelli két 88 emeletes ikertornyot tervezett mindegyiket egy 44 emeletes melléképülettel. Ahogyan a tornyok kerülete egyre kisebb, az az ember benyomása, hogy a két elegáns épület egyenesen a mennybe tör. A padlóminta 12 ágú csillagon alapul, ez visszatérő motívum az iszlám építészetben. (Ez később 8 csúcsos csillagra módosult Dr Mahathir javaslata alapján, mert ez jobban reprezentálja az Iszlám arculatot.) A Malajziai hangulat erősítéseképpen a tornyok belsejét is hazai anyagok és formák díszítik. A tornyokat összekötő híd sem csak a két épület közötti átjárást szolgálja, hanem egyben jelkép is, előrelátás a Vision 2020-ba (?).

1. Petronas tornyok I és II
2. Koncertterem
3. Suria KLCC kereskedelmi komplexum
4. Irodatorony (Menara Maxis, Menara Esso)
5. Mandarin Oriental Hotel
6. Jövőbeli épületek

Elmondható tehát, hogy Pelli terve minden tekintetben megfelelő volt: nemcsak Iszlám elemeket és szimbólumokat alkalmazott, hanem a térkihasználást is megfelelően oldotta meg, ahogyan azt kérték.

A kihívás

Kezdetben nem volt tervbe véve, hogy a világ legmagasabb épületét készítsék el. A tornyok funkciója az egyediség és a jellegzetesség volt, nem pedig a magasságbeli túlszárnyalás. Az eredeti terv 427 méterről szólt, ez 16 méterrel alacsonyabb a Sears-tól. Az építkezés már elkezdődött, amikor egy délután 1994-ben egy tea mellett Dr Mahatir közömbösen egy kérdést intézett Pellihez. Azizan szerint, aki jelen volt Ananda és Abdul Rahim találkozóján, a miniszterelnök érdeklődött, hogy hány méter kellene még ahhoz, hogy az ikertornyok elnyerjék a világ legmagasabbja címet. Erre ő gyorsan a rajzasztalhoz rohant és pár matematikai számítás után kijelentette, hogy az ötlet kivitelezhető. Ezt viszont nem a szintek számának növelésével érik el, hanem a csúcs meghosszabbításával, amelyeket eredetileg sokkal laposabbra terveztek.

Hogy megvizsgálják a módosítások életképességét, új szélcsatornás kísérletekre volt szükség. A KLCC egyik főnöke, Abdul Rahim Naim if beleegyezett a módosításokba. Az ő figyelme a legapróbb részletek iránt is rányomta a bélyegét a munkastílusára és előadására is, amelyet az ügyfeleknek tartott. "Cesar oly módon tervez épületeket, hogy sok időbe telik, amíg minden alkalmazott stíluselemet felismer az ember. Miért kellett Pellinek modellek ezreit elkészítenie? Nos kellettek olyanok, amelyeken csak az ablakok elhelyezkedését és mintáját lehetett vizsgálni, másikon a közvetlen napfényben megjelenített arculatot lehetett vizsgálni, egy újabbon az árnyékban látható kinézetet" - mondta Abdul Rahim. Pelli abból is elvi kérdést csinált, hogy különböző alternatívákat vizsgáljanak meg az alkalmazható anyagokból is például az ablakokhoz vagy a díszítésekhez. "Az ő formája nemcsak egyediségével tüntet, hanem Kuala Lumpur látképébe is tökéletesen beleillik. Képzeljék el az ikertornyokat Tokyo-ban vagy New York-ban! Nem lenne valami ideális párosítás. A new york-i World Trade Center Kuala Lumpurban szinte szúrná az ember szemét, ellenben nagyon jól beleillik New York városképébe." mondta Abdul.

A megközelítés

Ezalatt az idő alatt az Északnyugati Szél tervezete rengeteg felülvizsgálaton ment keresztül, hogy minél barátságosabbá tegyék. Az egyik legnagyobb változtatás az volt, hogy az eredetileg felsőbb szintekre tervezett parkolót az alagsorba tették. Ez összhangban volt azzal a tanulmánnyal, mely szerint az autósok nem szeretnek felfelé menni parkolni. Mivel az iker-tornyokat nagyon gyorsan szerették volna megépíteni, ez olyan problémákat vetett fel, amelyekkel még a tervezési fázisban meg kellett küzdeni.

"Az eredetileg tervezettnek csak 60%-ának megfelelő mennyiségű részvényt bocsátottunk ki, ami az egyik oka volt annak, hogy miért kellettek nekünk határozott és energikus építési vállalatok és miért szerződtettek az építéshez két konzorciumot." - mondta Arlida Ariff, aki a KLCC tervezési menedzsere volt.

A gyorsított építkezés azt is jelentette, hogy különböző berendezéseket és rendszereket már a lényegi építési munkák megkezdése előtt meg kellett venni. Annak érdekében, hogy a munkát minimális zavarokkal megkezdhessék, nagy lelkesedésre is volt szükség már az elő-építési fázis során. Csak a tervekre 5-7 %-át költötték a teljes költségnek a két torony vonatkozásában.

"Nagyon hatékony módon kellett építkezni, hogy ne fussunk ki a keretből." - magyarázza Abdul Rahim - "3 millió RM (?)-be került minden egyes nap késlekedés az építkezés csúcspontján, úgyhogy nem engedhettünk meg magunknak bakikat."

"Minthogy a városközpontban dolgoztunk, sok volt a biztonsággal kapcsolatos aggodalom is. Nem engedhettük meg, hogy egyszerre túl sok munkás dolgozzon az épületen." (Az építkezés tetőpontján 7000 munkás dolgozott a helyszínen.) A project menedzsment csapat 8 hónapot töltött azzal, hogy mindent megtervezzenek a rajzasztalok mellett. Még az is elő volt írva, hogy a daruk hol fognak elhelyezkedni. Emellett két-három hetente az összes építési vállalkozóval és specialistával, akik a feladaton dolgoztak, értekezletet tartottak.

Mivel az alapcsapat legtöbb tagja eredetileg olajtársaságból került ki, elkerülhetetlen és szükségszerű volt, hogy a munka színvonala is az olaj- és gázipar magas színvonalának és követelményeinek alkalmazkodjon, ami sokkal magasabb, mint a hagyományos építkezési színvonal. 1992-ben néhány project managert elküldtek az Egyesült Államokba, hogy a tervezési szaktanácsadókkal ott dolgozzanak. Ráadásul a földmérési munkák, amelyek 100 méter mélységbe hatoltak, már készen voltak. 1993 elején az alap építési munkálatai két csapattal elkezdődtek.

Végül is rengeteg idő telt el, amíg a világ összes tájáról érkező szakértők megpróbáltak minden problémát megtalálni és orvosolni, ami az építkezés folyamán felmerülhet. De hát egy olyan épületegyüttesről volt szó, amelyhez hasonlót még senki sem csinált, de hát az új dolgok mindig veszéllyel is járnak.

A fejlesztés szakaszai

1896. Sir Frank Swettenhan saját elnökségével megalapítja a Selangor Turf Club-ot. Az első futamokat megtartják a Jalan Ampang lóversenypályán.

1957. A "Nagy özönvíz" megakadályozza, hogy a lovakat vízi úton meg lehessen közelíteni. Kompokat használnak a szállításukhoz.

1981. A kormányzat eldönti, hogy a turf club-ot át kell helyezni máshová, hogy a szörnyű forgalmi dugókon enyhítsenek.

1988. Az STC megvásárol 102 ha használaton kívüli bányaterületet Sungai Besi-ben az áthelyezés számára.

1989. Az STC vendégül látja a tekintélyes Queen Elizabeth II nemzetközi kupát, hogy a királynő Malajziai látogatásáról megemlékezzenek.

1990. Az MAI Holding megszerzi az engedélyt, hogy a 40 hektáros területet beépíthesse vegyes használatú kereskedelmi létesítményekkel, beleértve egy 20 hektáros parkot is.

1991. eleje A Petronast meghívják, hogy legyen társ a Kuala Lumpur City Centre tervezetben.

1991. közepe A nemzetközi versenykiírás ideje. Nyolc cég nyújt be terveket.

1992. augusztus Az utolsó futamot tartják a Turf Club-ban, majd a területet kiürítik.

1992. szeptember A Kuala Lumpur City Centre Berhad megalakulása, mint a Petroliam Nasional Berhad és a MAI Holding közös vállalkozása, hivatalosan is bejelentést nyer.