Csernobilról van szó. Az idézett nyilatkozat a Kurcsatov Intézet igazgatójától származik. Lev Feoktyisztov okos ember, és mégis – most már tudjuk – hihetetlenül buta volt. A katasztrófa után tizenkét esztendővel még mindig az a legfontosabb kérdés: elég okosak vagyunk-e ahhoz, hogy megvédjük magunkat önnön okosságunktól?
Lehet, hogy sokaknak hihetetlen, de a Csernobil-típusú erőműveket tulajdonképpen az értelem szülte. Nem a mostani
tudás, nem egy másik ország bölcsessége, hanem az a néhai Szovjetunió, amely az űr- és haditechnikában versenyképes
volt a föld gazdaságilag legfejlettebb országaival.
A Csernobil-típusú erőműnek voltak előnyei. Egyszerűbb elkészíteni, a fűtőelemeket üzem közben lehet cserélni, nagyobb teljesítményű blokkokat lehet építeni.
A típus az ötvenes években alakult ki. Ekkor mindennél fontosabb szempont volt, hogy ez a változat sok fegyvertiszta plutóniumot termel. Olyan anyagot, amit az atomfegyverekben "hasznosítottak". Az USA-ban is léteztek olyan erőművek, amelyek fegyvertiszta plutóniumot termeltek, és persze ott is nukleáris fegyvereket készítettek belőle. Mindkét ország szakemberei tudták, hogy az előnyök szörnyű hátránnyal párosulnak. Az USA-ban (és máshol is) a szükséges plutónium előállítása után polgári célra nem használtak ilyen reaktorokat. A Szovjetunióban úgy vélekedtek, hogy a katonai irányítással mindenkor képesek betartatni az üzemeltetési szabályokat. Továbbá a nagy berendezések katasztrófával fenyegető, hirtelen tönkremenetelét gyakorlatilag lehetetlennek tartották. A Csernobil-típusú erőművek tehát maradtak, és szép lassan kikerültek a katonák felügyeletéből. Nyilvánvaló, hogy hatalmas erők, gazdasági érdekek szorgalmazták a gyártást. Nem tudhatjuk, hányan opponáltak, kik tiltakoztak az üzembentartás ellen. Azt azonban tudjuk, hogy kevésbé fontos ügyek miatt is sokan kerültek Szibériába, Gulágra...
Csernobil üzemeltetési helyettese, Anatolij Djalton 1991-ben egy angol szaklapnak már így nyilatkozott: A katasztrófa egyetlen oka az erőmű típusa volt. 1986 előtt persze nem mondott ilyesmit, hanem üzemeltetett, felvette a fizetését és pihent a dácsájában. A tervezők sokáig hirdették, hogy ez a jövő blokkja. Sokak csak az előnyöket ismerték.
A Csernobil-típusú (elgőzölögtető, vízhűtésű, grafit-moderátorú, csöves) orosz rövidítéssel: RBMK-reaktorok tulajdonsága, alapvető hibája, hogy nem önszabályozóak. A hűtőközeg gőztartalomra és hőmérsékletre vonatkozó reaktivitás-tényezője pozitív. Vagyis a nem kívánatos teljesítmény(hőmérséklet)-növekedés külső beavatkozás nélkül nem csökken. A pozitív visszacsatolás miatt a rendszer önmagát gerjeszti. A Szovjetunióban természetesen tisztában voltak a potenciális veszéllyel és óvatosak voltak. Az RBMK-típust nem expotrálták. Még bajt csinálnának azok a kontárok... Önmagukban azonban nagyon bíztak! 14db, 1000 MW-os, 2db 1500 MW-os RBMK-reaktorblokkot üzemeltettek. (A baleset idejében összesen 12 újabbat építettek.)
A blokk gyatra villamos rendszerét korábban módosították. Most azt szeretnék megtudni, hogy az erőmű a teljes feszültség elvesztésekor a turbógenerátor forgási energiájával valóban táplálja-e még cca. negyven másodpercig az üzemzavari hűtővízszivattyúkat. Ennyi időre van szükség, amíg a dízelgépek felélednek és energiát adnak az erőmű biztonságos leállításához. A tragédiába torkolló kísérletet tehát a jószándék irányítja, a biztonsági rendszer ellenőrzése a cél.
A kísérletet nem engedélyezték, nincs átgondolt stratégia, nincs a helyszínen speciálisan képzett reaktorfizikus. Az üzemeltetők azonban bíznak rutinjukban, és nem akarják elhalasztani a kedvező alkalmat. A blokkot holnap – karbantartás miatt – leállítják. A mostani kísérlet tehát nem okoz termeléskiesést. (Újabb jószándék.)
13 óra 50 perc: A kísérletben nem szereplő másik turbógenerátor kikapcsolása.
14 óra 00 perc: Az üzemzavari zónahűtőrendszer kikapcsolása azért, hogy az a kísérlet során feleslegesen ne lépjen működésbe.
14 óra 00 perc: Az ukrajnai központi teherelosztó több energiát kér, a diszpécser nem engedélyezi a blokk teljesítményének további csökkentését.
23 óra 10 perc: A diszpécser "végre" engedélyezi a további teljesítmény-csökkentést. Az öröm elfeledteti az emberekkel, hogy az elmúlt kilenc órában, a természetellenes üzemállapotban, az alacsony teljesítmény következtében a reaktor xenon-mérgeződése miatt jelentősen romlott a blokk manőverező-képessége. A szabályozásra szolgáló elnyelő-rudakat egyre magasabbra húzták. A reaktor nehezen szabályozható, labilis állapotban van. Az egyetlen ésszerű magatartás az azonnali leállítás.
23 óra 14 perc: Folytatják a kísérletet. Mintha szürkevakságot kaptak volna. Semmit sem látnak, csak a kísérleti célt. A teljesítmény 30 MW-ra esik. A szabályozó rudakat még magasabbra emelik. A xenon-koncentráció tovább nő, tovább rontva a rendszer manőverező-képességét.
Április 26. 1 óra 00 perc: Sikerül 200 MW-on stabilizálni a teljesítményt. Öröm! Pedig a reaktor állapota nagyon labilis.
1 óra 3 perc: Egy főkeringtető-szivattyú bekapcsolása.
1 óra 9 perc: Még egy szivattyú bekapcsolva. A hűtővíz-tömegáram túl nagy. Újabb védelmi rendszert kell bénítani, nehogy a rendszer leállítsa magát.
1 óra 22 perc 30 másodperc: Kicsi a reaktivitás-tartalék. Vészjelzés: LEÁLLNI! Senki nem hallja. A kísérlet folytatódik.
1 óra 23 perc 4 másodperc: A turbógenerátor izolálva. Négy szivattyú kikapcsolva. Megkönnyebült sóhaj, végre eljutottunk a kísérlet érdemi részéhez. A "mindkét turbina kiesett" védelmi rendszer nem működik, mert – a kísérleti programtól is eltérve – ezt már korábban bénították. A reaktorban nő a nyomás, az áthaladó tömegáram csökken. A gőztartalom szerinti reaktivitás-tényező erősen pozitív. Megindul az öngerjesztés, a reaktor teljesítménye hirtelen nőni kezd.
1 óra 23 perc 40 másodperc: Az operátor kétségbeesetten látja, hogy a reaktivitás túlságosan sok. Megnyomja a "nagy piros gomb"-ot. A vészleállító rudak egy része beszorul. Azok, amelyek az aktív zónába esnek, kezdetben csak növelik a bajt, mert kialakításuk nem volt megfelelő. Mivel a reaktivitás-tényező pozitív, kis teljesítmény-növekedés is robbanásszerű gőzfejlődést eredményez. Az operátor a féket nyomja, de már ezzel is gyorsít. A teljesítmény másodpercek alatt a névleges 7%-áról a névleges százszorosára növekszik.
1 óra 24 perc 00 másodperc: A reaktort, mint a biztonsági szelep nélküli kuktafazekat a hirtelen fejlődő nagymennyiségű gőz szétveti.
1 óra 24 perc 2 másodperc: Az aktív zóna csatornái felnyílnak. A víz a magas hőmérséklet miatt reakcióba lép a fűtőelemek burkolatával, a cirkóniummal és a forró grafittal. Hidrogén és szénmonoxid keletkezik, és a levegő oxigénjével keveredve felrobban.
A robbanások következtében a radioaktív anyagok egy része a környezetbe jut. A gáznemű, illékony anyagok nagy magasságba emelkednek. A szél ezek nagy részét Finnország és Svédország fölé sodorja. Később a felhők Bajorország, Jugoszlávia, Olaszország és Ausztria fölé sodródnak. Hazánkat a felhőnek csak a széle érinti, így elkerüli a nagyobb baj.
A csernobili tűzoltók vízzel locsolják az izzó grafitot, és ezzel tulajdonképpen táplálják a lángokat. A helyszínre vezényelt sorkatonák védőfelszerelések nélkül gyűjtögetik alumínium-konténerekbe a még meleg grafit- és urántörmeléket. A Szovjetunió bonni tudományos attaséja a balesetet követő harmadik napon arról érdeklődik, hogyan kell grafittüzet oltani. Helikopterről 5000 tonna bórtartalmú homokot szórnak a romokra. Nitrogénnel hűtik a reaktor alatt a környezetet.
Egymástól függetlenül végzett mérések szerint egy budapesti lakos hozzávetőleg egy tüdőszűrésnyi többlet-radioaktív terhelést kapott. Finnországban még mindig vannak úgynevezett forró pontok, ahol nagy aktivitású, a csernobili reaktorból származó por található.
Az ukrán egészségügyi minisztérium legutóbbi közleménye szerint a 350 ezer úgynevezett likvidátor közül 12519-en már nem élnek. (Azt nem közölték, hogy a statisztika szerint – Csernobil előtt – 350 ezer ember közül tizenkét év alatt hányan hunytak el természetes halállal.) Eddig 937 kiskorú kapott pajzsmirigyrákot. Szerencsére 99%-ukat az orvosok meg tudják gyógyítani.
A felrobbant csernobili blokk köré vasbeton-szarkofágot építettek. Nem arról van szó, hogy az egészet leöntötték betonnal. Az építményben mérőhelyek vannak. Az adatok nem megnyugtatóak. A baleset során a sugárzó anyag mintegy 2,5–3 százaléka került a környezetbe. A korábbi légköri atombomba-robbantások során kb. húszszor ennyi!
A tragédia az USA atomenergia-programját nem befolyásolta. Franciaországban és Kanadában sem láttak okot arra, hogy felülvizsgálják atomerőművekre alapozott energia-termelésüket. Az operátorok képzését azonban mindenhol megszigorították, és emelték a színvonalát. Az esetleges tervezési hibákat korábbinál is alaposabb engedélyezési eljárással szűrik ki.
A baleset óta eltelt idő elegendő volt a szükséges tapasztalatok levonására. Dr. Csom Gyula szerint Csernobil-típusú erőműveket nem lett volna szabad építeni. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy lemondhatnánk az atomenergia hasznosításáról. A nemzetközi hírű tudós nem lát más lehetőséget: az emberiségnek szüksége van az atomerőművekre. Megszoktuk, hogy például a hagyományos széntüzelésű erőművek folyamatosan bocsátják ki a káros anyagokat. Ezek következményei összességükben nagyságrendekkel nagyobbak, mint a csernobili baleset szörnyű hatása. Sajátos paradox, hogy az atomerőművek biztonsági berendezéseinek fejlesztése mindig jóval nagyobb figyelmet kapott, mint a hagyományos erőművek hasonló berendezéseié. Ennek ellenére a közvélemény mégis az atomerőműveket tartja veszélyeseknek. Csernobil talán legfontosabb tanulsága – a professzor szerint –, hogy minden fejlettségi szinten a biztonság záloga az emberi tényező. A mérnököknek mind a tervezéskor, mind az üzemeltetéskor kérlelhetetlen szigorúsággal arra kell törekedniük, hogy ne jöhessen létre a csernobilihoz hasonló potenciális veszélyforrás.
Dr. Aszódi Attila, az atomerőművek biztonságával foglalkozó szakember szerint a széles körben elterjedt – és hazánkban is alkalmazott – nyomottvizes atomerőműveknél a fizikai elvekből adódóan a reaktor képes önmagát visszaszabályozni. A hűtőközeg hőmérsékletére és a hűtőközeg gőztartalmára vonatkozó reaktivitás- tényezők negatívak. Ezen a belső, inherens biztonságon felül ezekben a blokkokban a biztonsági berendezéseket az üzemeltető nem kapcsolhatja ki.
A legújabb tervezési és biztonsági filozófia alapján kialakított, tervezési fázisban lévő, úgynevezett újgenerációs atomerőművek pedig úgy készülnek, hogy a reaktor nem kiiktatható fizikai elvek – mint például a gravitáció vagy a természetes áramlás – segítségével képes emberi beavatkozás nélkül leállítani önmagát. Így gondos tervezéssel teljesen kiküszöbölhetők az esetleges üzemeltetői hibákból eredő veszélyek.
Az erőmű néhány jellemző adata – volt:
A reaktor aktívzóna-magasága 7 m.
Átmérője 11,8 m.
2488 db 0,25x0,25 m metszetű grafitrúd tömege 1700 t.
1693 db 88x4 mm üzemanyag-csatorna niobiummal ötvözött cirkonium nyomástartó cső.
Összesen 180 tonna urán csatornánként 36 elemből.
179 szabályozórúd. Vízforgalom: 37500 t/h.
Egy turbina gőznyelése: 5400t/h.
Egy keringtető szivattyú 7000 m3/h. (6 db.)
Turbina tömege: 1200 t, teljesítménye 500 MW, telített gőzmunkaközeggel 3000
ford/perc. Blokkonként két turbina.
(A tervek már készen voltak a világ legnagyobb 2000 MW elektromos teljesítményű RBMK blokkjának felépítéséhez.)
Egy norvég környezetvédelmi szervezet, a Bellona Alapítvány hét éves vizsgálódás után, 1996-ban közétett jelentésében azt állítja, hogy ha sürgősen nem történik gyökeres változás az oroszországi Kola-félszigeten, újabb Csernobil várható. Vagyis, nukleáris katasztrófa. A félsziget az orosz Északi Flotta bázisa. A térségben 240 reaktor van. Négy a szárazföldön, a többi tengeralattjárókon és hajókon. A jelentésben fotók láthatók szabad ég alatt tárolt, radióaktív anyagot tartalmazó rozsdás tartályokról, szétszedett tengeralattjáró-reaktorokról.
A Bellona-jelentés elkészítését Alexander Nyikityin is segítette. A dokumentum megjelenése után a nyugállományú tengerészkapitányt hazaárulással vádolták és letartóztatták, majd nemzetközi tiltakozás után szabadon engedték. A támaszpontokra a moszkvai civil hatóságok sem juthattak be a Bellona-jelentés közzétételéig. Nem kaptak információt és nem mehettek helyszíni szemlére.
Fred Barbash amerikai újságíró 1996-ban Murmanszkbaán járt. Tudósításában azt állítja, hogy a kikötőben horgonyzó Lepse nevű szállítóhajó raktere tele van szivárgó, különböző radióaktív anyagokat tartalmazó tartályokkal. A hajó maga is annyira forró, hogy megközelíteni sem lehet. A kikötőben zajlik az élet.
Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma (DOE) 1995-ös jelentése megállapítja, hogy a volt Szovjetunió területén a gazdasági és politikai változások megnövelték egy újabb katasztrófa veszélyét. Nem ellenőrzik megfelelően a reaktorok biztonságos működését. A Kola-félszigeten – állítja a DOE-jelentés – olyan alacsonyak a fizetések, hogy sokszor egyszerűen nincs ember, aki ellenőrizze a műszereket. Az erőmű bezárásához sokkal több pénz kellene, mint a fizetésekre, ezért minden marad a régiben.
Csernobilban a 4-es blokk katasztrófája után a 2-es blokkot tűz miatt 1991-ben, az 1-est 1995-ben visszatérő üzemzavarok miatt leállították. A néhai 4 egység szarkofágján több mint másfélszáz repedés van. A biztonság megteremtése legalább 750 millió dollárba kerülne. Az ukrán költségvetés 50-et vállal. A többit a hét gazdaságilag legfejlettebb országtól és segélyekből akarják összeszedni.
Az egykori Szovjetunióban több mint ötven atomerőművet terveztek. Ezek közül
37-et a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség veszélyesnek nyilvánított. Szakértőik
szerint a biztonsági előírások nem felelnek meg a nyugati szabványoknak. Az
amerikai DOE jelentése szerint a négy legrosszabb állapotú kelet-európai
atomerőmű: Csernobil (Ukrajna), Kozludoj (Bulgáriában), Kola-félsziget
(Oroszország) és Ignalina (Litvánia).
A bulgáriai erőműről már 1991-ben azt állította a Nemzetközi
Atomenergia-ügynökség vizsgálóbizottsága, hogy az első két blokkját legjobb
volna azonnal bezárni. A bolgár kormány energia-ellátási gondokra hivatkozott és
nem zárta be a blokkokat. A két litván, csernobili típusú reaktort karbantartás
miatt egy éve leállították. Nyugati környezetvédő-csoportok szeretnék elérni,
hogy csak alapos korszerűsítés után indítsák újra. Legalább 120 millió dollár
kellene.
Szerte a földön közel négyszázötven atomerőművet építettek. Úgy tűnik, számuk
nem nagyon gyarapodik. Az elmúlt évtizedekben létrejött tervező- és
gyártókapacitás kihasználatlan.
Sokan vállalkoznának a volt keleti tömb blokkjainak korszerűsítésére. De
valakinek fizetni kellene.
Úgy látszik, ennyi élet még nem volt elég.