katolnai.virtus.hu

Az első történelmi feljegyzések, amelyek Jézust említik, az időszámításunk utáni második évszázad elején íródtak

kep
Dionüszosz, a mitikus Isten

"Új" időszámításunk első évszázada rendkívül termékeny volt az írott anyagok, feljegyzések tekintetében és nyugodtan meg lehetne tölteni egy nagy könyvtárat az ebből az időből fennmaradt eredeti vagy legtöbb esetben másolat formájában meglévő könyvekből, töredékekből. Ha figyelembe vesszük a hosszú évszázadokon átnyúló keresztény-iszlám fanatikus vallási tombolásában elkövetett könyvégetés sűrű ismétlődését, akkor csodaszámba vehető, hogy mégis ilyen gazdag irományhalmaz maradt ránk. A múzeumok, könyvtárak, vallási, társadalmi intézmények féltve őrzött kincsei, töredezett papirusztekercsek, bőrre festett betűk, fémbe-kőbe vésett írások lehetnek latinul, görögül, héberül, kopt nyelven, mind egyetemes örökségünk. Ezek kiemelkedő fontosságát szem előtt kell tartani, ha a régi idők hit-hiedelemvilágát próbáljuk átvilágítani, megvizsgálni. Különösen fontos minden ókori feljegyzés, irodalmi, történelmi vagy vallási anyag figyelembe vétele, mert hozzásegíthetnek a Jézus Misztérium történelemmé való átformálódásának megértéséhez.

Csak a legfontosabb és leghíresebb görög-római kultúrkörbe tartozó pogány alkotókat, szerzőket szeretném itt megemlíteni akik az első évszázadban írtak, tanítottak: Appian, Petronius, Szeneka, Dion Proseus, az idősebb Plinius, Juvenal, Appian, Szmirnai Teon, Martialis, Plutarkhosz, Apollonius, Pausainas, Valerius Flakkusz, Florus Lucius, Lukanus, Damas, Szilius Italicus, Aulus Gelius, Columella, Liziasz, Valerius Maximus, Dio Kriszosztom, Hermogenész. Megdöbbentő az a mély csend, üres hallgatás, a római-görög intelligencia teljes tudatlansága, mely a történelmi Jézus eljövetelét, szerepét, csodálatos feltámadását nem ismeri, elhanyagolja.

Az első történelmi feljegyzések, melyek Jézust megemlítik, időszámításunk utáni második évszázad elején íródtak, és mindössze három van belőlük. Suetonius Caius Trancillus (kb. 75-150), Hadrianus császár levéltárosa írja, hogy i.u. 41-54 között Claudius császár uralkodása alatt Rómából kiüldözték a zsidókat, "mert egy idő után állandóan háborogtak, zavarogtak Kresztosz uszítását követve". Az itt említett 'Kresztosz' Jézussal történő azonosítása minden alapot hiányol és nemcsak azért, mert Kresztosz általánosan elterjedt név volt, hanem mert a keresztény irodalomban semmi utalás nem található arra, hogy Jézus valaha is Rómába látogatott. A szerző egy másik rövidke feljegyzésében már pontosan nevén nevezi a keresztényeket: "i.u. 64-ben büntetést róttak ki a keresztényekre, kik egy új, romlott társadalmi osztályt képviseltek és babonás hiedelmet követtek".

"Az ifjabb" Plinius (i.u. 61-114), Bithunia kormányzója kilenc kötetes levélgyűjteményt hagyott az utókorra, köztük Trajanus császárhoz írott híres 'Keresztényvédő' levelét, melyben utasítást kér a bajkeverő keresztények megfékezésére. Miképp azt írja, "soha részt nem vettem keresztények kivizsgálásában, azt sem tudom, hogy mit kell büntetni vagy megvizsgálni és hol kell enyhítő körülményeket figyelembe venni". Sok szakember vitatja a levél teljes eredetiségét, pontosabban az abban lévő 'keresztény' szót. A szó eredetileg 'esszénus' volt és csak később lett kicserélve, átírva keresztényre. Plinius barátja, Tacitus (i.u. 55-117) már több adatot közöl Annales (évkönyvek) című történelmi munkájában. Sajnálatos valóság, hogy ebből a nagylélegzetű műből pont az i.u. 29. évtől 32-ik évig terjedő időszakról szóló feljegyzései hiányoznak. Munkájában így ír: "Néró koholt vádak alapján elkezdte üldözni a züllöttségükről hírhedt keresztényeket. Eredeti vezetőjük Krisztus, Tibérius császár Uralkodása alatt Poncius Pilátus, Judea helytartója (Prokurátor) által kivégeztetett." Tacitus ezen sorokat az események után kb. 70-80 évvel később vetette papírra és - a részletekre mindig kényesen ügyelő történész - ebben az esetben nem levéltári adatokat használt forrásként, hanem szóbeszéd, vagy keresztény vallásirodalom lehetett közlésének eredete. Jézus nevét nem ismeri, csak Krisztust használ ami Messiás (megváltó). Hivatalos feljegyzések iratok, római pedánsságra jellemzően mindig pontosan betartották a hivatalok neveit, címeit és így tudjuk, hogy Pilátus prefektus és nem prokurátor volt. Tacitus idejében már csak a prokurátor kifejezést használták, igaz ismerték a prefektus szót is, de használata már kiment a divatból. Nyelvünkben mindkét szó helytartót jelent, így nincs semmi nagyobb jelentősége – mondhatnánk, ám mégis jelzi, hogy a szerző nem nézett gondosabban az események után. Ezzel a történelmi feljegyzéssel is van egy kis baj. Mégpedig az, hogy a XV. évszázadig senki sem említi, senki sem tud róla. Euszébiosz atya, aki olvasta, jól ismerte Tacitust, Történelmi Munkájában ezt a részt nem említi. Tertullianusz atya (i.u. 160-220) szintén jól ismerte, többször idéz Tacitustól, ez a bekezdés mégis elkerülte a figyelmét. De hogy elkerülte az összes többi korai és középkori atya figyelmét is, az már tényleg több mint furcsa és ami arra utal, hogy egy közönséges hamisítványról van szó!

Mind a három közlés felületes, szegényesen sovány és túl későn írták ahhoz, hogy bármi kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatna Jézus történelmi valóságáról. Még az is megnehezíti a dolgot, hogy a háromból kettőt kései hozzátoldásnak tart sok vallástörténelemmel foglalkozó szakember. Kiművelt, sokat olvasott korai egyházatyák, mint pl. Jusztinosz, a 'vértanú' (kb. 100-165) áttanulmányozták, átkutatták a levéltárakat, könyvtárakat abban a reményben, hogy a korábban élt szerzők munkáiban határozott történelmi bizonyságot találjanak Jézusra vonatkozóan és boldogan megragadtak volna bármilyen adatot - ha ilyen lett volna.

Thallus

Úgy érzem, Thallus (vagy Thallosz) személyére avagy a munkájára történő folyamatos hivatkozás az apologéta szerzők által igényli, hogy a témával kissé részletesebben foglalkozzunk. Konzervatív bibliamagyarázok Thalloszt mind a mai napig úgy mutatják be, mint a legkoraibb nemkeresztény történetírót, aki már az első évszázad közepén írásában tanúbizonyságot tett, és ezzel alátámasztotta az evangéliumok történelmi igazságát. Tehetik a tudós urak, mert Thallosz nevét még keresztény hívők nagy többsége sem hallotta soha, tankönyvekben, római-görög kultúrával, történelemmel foglalkozó népszerű kiadványokban a nevét hiába keressük. Valójában, Thalloszról semmi kézzelfoghatót nem tudunk felmutatni; nem tudjuk mikor élt, hol élt, munkái még másolatokban vagy töredékekben sem maradtak ránk. Hogy mégis tudunk róla, azt a korai és későbbi keresztény illetve pogány szerzőknek köszönhetjük, akik a III. évszázad elejétől említik nevét, hivatkoznak munkáira, amelyek az ő korukban még fellelhetők voltak. Euszébiosz Julius Africanusra hivatkozva említi a nevét, míg máshol csak megjegyzi, hogy Thallosz – Castorral együtt - megbízható történelmi kútfő az ősi Szíriával kapcsolatos dolgokban.

Több ókori szerző hivatkozik rá, mint Asszíria történelmének ismerőjére, (Theophilius, Lactantius, Syncellus) de például Tertullianus és Minucius Félix a görög-római történetírók közé sorolják Thalloszt. Egy kései örmény nyelvű feljegyzésből tudjuk, hogy Thallosz egyik munkája a trójai háború és a 167. Olimpiád (i.e. 112) közötti időszakot öleli föl, de nem ez az, ami a nevét híressé teszi. Syncellius György IX. századi egyházatya összeállított egy történelmi munkát, amelyben sokszor szó szerint idéz különböző korai szerzőktől, köztük a keresztény történész Julius Africanusztól. Africanus munkájában – ami már rég elveszett - állítólag mindent beborító sötétségről és földrengésről írt, ami akkor következett be, mikor Jézus a kereszten haldoklott. Ha a IX. századi atya hűen és igazan másolt, akkor Africanus többek között ezt írta: "és utána a legszörnyűbb sötétség borította be a földet, sziklák szakadtak széjjel a földrengés erejétől, Júdea nagy része és a maradék területek mind elpusztultak". Thallosz ezt a mindent beborító sötétséget napfogyatkozásnak írja le a 'História' című műve harmadik könyvében: Tehát volt egy történelmi munka, ami teljesen elveszett és amit Africanuszon kivül senki más nem említ. Ezen belül említve van 'földrengés', 'pusztulás', 'napfogyatkozás', de a rövidke idézetnek nincsen tiszta, világosan érthető folytatása ami a természeti jelenségeket összekapcsolná Jézus halálával. A folytatásban valójában Africanus az, aki biztosra veszi, hogy itt másról nem lehet szó, Thallosz csakis erről írhatott, mert a szentírásokban is említve van ilyen csoda. Más így nem is lehet, meg aztán jól jön a hitbizonysági törekvésekhez is. Ez a rövidke, nem éppen világos feljegyzés tehát, amire az apologéták alapozzák állításukat, hogy egy feltételezetten Jézus idejében élt kortárs történész valamiféle tanúbizonyságot tett.

Az evangéliumokban is olvasható sötétség (Márk 15 v. 33, Luk. 23 v. 44), ami azonban nem lehetett napfogyatkozás, mert - mint az Újtestamentumban olvassuk - Jézus utolsó éjszakáján, húsvétkor telihold volt, és így a Hold nem lehetett a Nap és a Föld között. Mint említettem korábban, nem tudjuk, hogy Thallosz melyik évszázadban élt, de ha feltételezzük, hogy az első vagy második évszázadban élt és alkotott, akkor elképzelhető, hogy említhetett egy 'híres' napfogyatkozást, amely Tiberius császár uralkodása alatt i.u. 29. év november 24-én történt. Megint csak közel sem biztos, hogy ezt a napfogyatkozást, vagy bármilyen más természeti jelenséget Thallosz összekapcsolta Jézus történetével, mert arra sincs bizonyíték, hogy a szerző valaha is hallott Jézusról vagy bármilyen formájú kereszténységről. Korai keresztény atyák azonnal boldogan felhasználták volna és rögtön nyilvánosságra hoztak volna bármilyen független történész feljegyzését. Ám annak ellenére, hogy Thallosz nevét több korai atya is említette, műveit ismerték, mégiscsak egyedül Africanus hozta összefüggésbe az antik történetírót Jézussal. Arról van itt szó inkább, hogy Africanus önkényesen egybehozta Thalloszt a bibliai Jézus-hagyományokkal, úgy beállítva, mint aki tudja, hogy az evangéliumokban említett sötétség pontosan megtörtént az első évszázad első felében. Erre a néhány sorra alapozva néha bizony nagyon beindult az 'átszellemült' képzelőerő és bizonytalan feltételezések lettek elfogadva konzervatív körökben, mint hiteles történelmi adatok.

Ragadjuk ki F. F. Bruce vallásvédelmező 'Jézus és a Kereszténység Eredetének Újtestamentumon Kívüli Tanulmányozása' című könyvét. Művében a szerző Thallosz alkotó időszakát merészen időszámításunk után 50 körül határozza meg Josephus Flaviusra hivatkozva. Valóban, Josephus 'Zsidók Története' című műve egyes fordításaiban, (a magyar, 80-ban az Európa által kiadott fordításban nem) a XVIII. 6-4 fejezeteben szerepel egy 'Allos' nevű egyén, aki nagy összegű kölcsönt adott Agrippának. A nagy tudású Bruce úr tisztában lehetne azzal a ténnyel, hogy az összes ókori, középkori Josephus fordításokban, másolatokban nincs görög 'théta' betű az Allos név előtt!

Azért, hogy az Allosból Thallos lett, egy másodosztályú – de egyébként lelkes - angol valláskutató, bizonyos Hudson úr a felelős. Hudson úr 1720-ban, Josephus könyvének latinból angolra való fordítáa közben egyszerűen odaszerkesztett egy 'théta' betűt az Allos név elé, pontosan azért, mert Syncelliusz György atya (vagy ha úgy tetszik Africanus) Thalloszát nem tudta hova tenni. Az ő idejében sem tudtak többet Thalloszról mint ma, de ha Josephus említi, akkor mindjárt be lehet őt a helyes történelmi időszakba illeszteni, még akkor is ha Thallosz száz évvel korábban is élt.

Igazából Josephus nem ismert és sehol nem említ egy Thallus-Thallosz nevű történész szerzőt, a két dolgot így összemosni nagyfokú felelőtlenség, amely csak rongálja és hátraveti a vallástudomány pártatlan tanulmányozását.

Zsidó kútfők

Jézus állítólag zsidó származású volt, családja tanítványai, ismerősei, sőt még ellenségei is mind zsidók voltak, tehát a logika azt diktálja, hogy akkor talán a zsidó iratokat, feljegyzéseket kellene megvizsgálni, ott megpróbálni valami határozott adatot fellelni.

A misztikus zsidó bölcs és filozófus, az alexandriai Philón (i.e. 25 - i.u.50) pont abban az időben élt, alkotott és tanított mint amikor Jézus és termékeny munkásságát több mint ötven fennmaradt, több témát átfogó szerzeménye bizonyítja. Több adatot közöl Pilátusról és más jelentékeny római és zsidó vezetőkről, hivatalnokokról, akik abban az időben fontos szerepet játszottak Júdea közéleti illetve vallási eseményeiben, ám Jézust soha sehol nem említi. Igaz, Philón Alexandriában lakott és nem Jeruzsálemben, némasága Jézust illetően azonban mégis furcsa, mert nagyon is figyelemmel kísérte a jeruzsálemi eseményeket. Tanítók, diákok jöttek-mentek a két város között, vitték a híreket, - mindenről beszámolva - de Jézus csodatételeiről, a nagypénteki bevonulásáról, a főpapi bíróságról vagy Jézus feltámadásáról semmit sem tud. Vajon hogyan kerülte el a nagy tudású bölcs gondos figyelmét mindazon sok kiemelkedő esemény amely az Evangéliumokban le van írva, mikor tudott szinte minden vallási vitáról, főpapi nézeteltérésekről, melyek változtatták, alakították a jeruzsálemi vallásos világot? Philon hallgatására nincs magyarázat.

Philón kortársa Tibériás Justus történész szintén zsidó volt és Capernaum városa mellett lakott. Történelemkönyvét Mózessel kezdi és saját idejében, kb. időszámításunk után 40 körül fejezi be. Munkájában Jézust nem említi, létezéséről semmit sem tud. Justus könyve sajnos elveszett, hogy mégis tudunk róla, azt Photius konstantinápolyi pátriárkának köszönhetjük, aki a IX-ik évszázadban élt, mikor a könyv még fellelhető volt, amit olvasott és amihez megjegyzést írt.

Josephus Flavius

Josephus Flaviust nem kell külön bemutatni, nevét mindenki jól ismeri. 'Zsidó Háború' című könyve széles körben elterjedt olvasmány, és a 'Zsidók Története' című munkája is népszerű, jól ismert könyv. Évszázadokon keresztül keresztény hitvédelmezők több ezerszer idézték a Jézussal kortárs Josephust, kinek írása megdöntethetetlen bizonyíték volt a történelmi Jézus valóságára. A 'Zsidók Története' című könyvben található az a híres bekezdés, melyre mindig hivatkoztak. Magyar fordításában a XVIII-ik fejezet 3. bekezdése: "Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatták az igazságot és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink feljelentésére Pilátus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok akik eddig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és más sok csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. Még ma is megvan a keresztények felekezete amely róla vette a nevét".

Ma már senki sem veszi komolyan, hogy ezt a bekezdést Josephus írta volna. Elfogadott tény, hogy ez a rész késöbbi hamisítás. Igaz, Josephus stílusában íródott, szépen megfogalmazott nyelvezetét utánozva, de szerkezetileg nem kapcsolódik az előtte és az utána következő bekezdésekhez, azok sorrendjéből 'kilóg'. Az idézet mondanivalója különben is ellentmond Josephus filozófiájának, hitrendszerének és határozott politikai pragmatizmusának. Az ő idejében a zsidóság Messiás-üdvösségközvetítő-megváltó eljövetelének fontossága mindennapos váradalom volt, szükséges elvitathatatlan tény, amely bekövetkezik előbb vagy utóbb. Csakhogy a Messiás eljövetelének lényegét, szerepét vagy az eljövetel idejét sokféleképpen értelmezték, tanították. Josephus is egyénileg értelmezte, fordította le saját (politikai) felfogásának megfelelően az üdvösségközvetítő eljövetelét, amit 'ősi jóslat' elnevezés alatt magyarázott. Az 'ősi jóslat' lényege, hogy a próféciák Vespasianus császár személyében teljesednek be, akit Júdeában kiáltottak ki császárrá. Tehát ha Josephus azt hirdette hogy Vespasianus a 'megváltó', akkor nem nevezhette Jézust 'Krisztusnak'. Természetesen nincs birtokunkban korai I. vagy II. évszázadból fennmaradt Josephus könyvmásolat, a legkorábbi másolat a XI. évszázadból maradt ránk - de azt tudjuk, hogy korai egyházatyák egészen Euszébioszig nem hivatkoznak a fentebb idézett bekezdésre, sem más Jézussal kapcsolatos Josephus írásra.

L. Feldman a korai keresztény egyház irodalmának kitűnő ismerője "Josephus, Judaism and History" című könyvében a II. évszázadból két egyházatyát, a III. évszázadból hét atyát, a IV. évszázadból két atyát említ akik mind ismerték és idézték Josephust, ám az úgynevezett 'Testamonium' részről nem tudnak semmit. Mint hitvédelmező keresztény vezetők boldogan megragadtak volna bármiféle írott történelmi adatot, - kiváltképp, ha olyan szerzőtől származik mint Josephus - mégsem tették, mert egész egyszerűen az ő könyvmásolataikban Jézussal kapcsolatos említés nem volt. Különösen vonatkozik ez Jusztinoszra, akinek egy ilyen Josephus idézet nagyon is hasznára lehetett volna a híres 'Dialógusában' melyet a zsidó Trifonnal folytatott. A vitában az ilyesmi adat hatásos válasz lehetett volna Trifon azon kihívására, hogy a "kereszténység alapja csak szóbeszéd és ha Jézus élt is valaha, valahol, akkor arról senki, semmit sem tud". Feldman felsorolását folytatva az Euszébiosz után élt egyházatyák közül még hármat említ a IV. évszázadból, ötöt az V. évszázadból, akik sokszor idéztek Josephustól, de a 'Testamonium' fejezetéről nem tudnak.

Dr. R. Eisler 1920-ban megjelent 'Jézus a Megváltó' című könyvében végig vizsgálja a korai középkor összes fellelhető Flavius Josephus fordításait, másolatait, és csalódottan summázza, hogy nincs egyetlen iratmásolat sem, ami ne ment volna át a keresztény atyák gondosan hamisított hozzáadásain. Hogy mennyire igaza van a tudós Eisler úrnak, ahhoz csak bele kell olvasnunk a Zsidó Háborúban található, 'szláv toldalék' néven ismert fejezetbe, ahol azt találjuk: "Jézust a 'csodatevőt' Pilátus elé állították, aki megállapította, hogy Jézus nem bűnöző vagy lázító hanem igazságos jótevő". Jézus csodálatos hatalmával meggyógyítja Pilátus feleségét, amiért Pilátus Jézust szabadon engedi. Azonban a gonosz zsidó főpap ezek után megvesztegette Pilátust, hogy mégis végezze ki Jézust "mert a zsidó törvényeket megtagadta". Később azt olvassuk, hogy Jézus testét tanítványai nem voltak képesek elcsenni, mert harminc római és ezer zsidó katona őrizte a sírját.

Glouchester tudós püspöke Warburton (1698-1779) az, aki előszór le merte írni, hogy Josephus műveiben található Jézusra vonatkozó bekezdések későbbi hamisítványok. Mint fentebb említettem, évszázadokon keresztül hivatkoztak a keresztény hitvallás tudós védelmezői Josephus Flaviusra, mint bizonyítékra, de ez ma már a múlté. Ma már minden vallástörténelemmel foglalkozó szakember tudja, hogy az előbb idézett bekezdés és más, egyéb Jézussal kapcsolatos betoldás későbbi - főleg Euszébiosz által gyártott - kései hamisítások. Josephus soha egyetlen sort sem írt az Evangélium Jézusáról, rá történő hivatkozás, mint történelmi bizonyosság, pontosan a vallástörténelem kigúnyolása.

Ha zsidó filozófusok, írók, közéleti személyiségek az időszámításunk utáni első évszázadokból nem hagytak ránk semmi használható adatot a történelmi Jézus személyét illetően, akkor talán a zsidó vallási iratokat, az azokat magyarázó, értelmező hozzáadások gyűjteményét kellene megvizsgálni.

Zsidó vallási iratok

A Talmud nagy terjedelmű, mintegy 700-800 rabbitól származó héber illetve arám nyelvű gyűjteményes munka, amely az Ótestamentum egyes könyveihez fűzött magyarázatokat, zsidó vallási törvényeket tartalmaz. Ősibb része a Misna (ismétlés) amelyet i.u. 200. körül állítottak össze és aminek második része a Gemara (befejezés) amit a IV.-VI. évszázadban szerkesztettek meg. Misna nem tesz egyenes említést Jézusról, de annak mellékletei, - melyek ugyanabban az időben íródtak - Baraitha és Tosefta, már több helyen is említik 'Jeshut' azaz Jézust. Nézzük mit írnak: " Húsvét előestéjén Jeshut felakasztották. Negyven nappal a kivégzése előtt közhírré tették, hogy »őt megkövezik, mert boszorkányságot gyakorolt és Izraelt hitehagyásra biztatta. Aki védelmében szólni akar, álljon elő, hogy ügyében eljárjon.« De mivel senki nem jelentkezett a határidő lejártáig, Jeshut, húsvét előestéjén felakasztották! Ulla azt válaszolta: »Azt feltételezed, hogy a védelmére bármit is fel lehetett volna hozni? Hát nem egy Meshit (lázító) volt ő, kiről az Írás mondja; kímélned sem szabad és titkot sem csinálhatsz belőle.« Jeshuval azonban más volt a helyzet, mert kapcsolatai voltak királyi emberekkel. [...] Rabbiaink tanították: Jeshunak öt tanítványa volt, Matthaj, Nakaj, Nezer, Buni, és Todah".

Tárgyilagos vallástörténészek ezt az egy bekezdést tartják elég idősnek és függetlennek a későbbi keresztény tanítások visszahatásától nem befolyásoltnak. Ugyanis más Baraitha és Tosefta feljegyzések Jézusról, már keresztény tanításokra való reagálás, vagy azok hatására írt megjegyzések. Ha ezek a passzusok a történelmi Jézusról szólnak, akkor nehéz velük mit kezdeni, mert az Evangéliumok Jézusát nem akasztották fel, boszorkányságról, negyven napos határidőről, befolyásos emberekkel való kapcsolatokról szó sincs a Szentírásokban. De még a Nag-Hammadi iratok sem említenek semmi hasonlót. Egzotikus neveket viselő tanítványok csak itt említtetnek, ezeket a neveket máshol sehol sem említik a zsidó iratok.

Más egyéb utalás Jézussal kapcsolatban, a Sabbat: 116b. és Szanhedrin: 107b. bekezdései alatt található: "Jézus a Názáreni boszorkányságot gyakorolt, és Izraelt megtévesztette. [...] Az történt pedig Elazár ben Damah rabbival, hogy egy kígyó megmarta és Jákob, a Kefár Soma embere eljött, hogy meggyógyítsa őt Jeshu ben Pantera nevében". (Tosefta, hullin, 11,- 22,23.) "Sepphorisz város utcáján sétáltam amikor a Názáreni Jeshu egyik tanítványával találkoztam, aki Kefár Sekanjá követője volt, és Jákobnak hívták". (Tosefta, hullin, 11- 24.) Ez a három itt említett idézet túl kései és nem lehet rájönni belőlük, hogy vajon az Újtestamentum Jézusáról van szó itt és az itt említett nevekkel sem lehet mit kezdeni. A Pantera névről tudjuk hogy visszahatás a keresztény tanításokra, de a Kefár Soma, Kefár Sekanjá, Jákob nevek Jézussal kapcsolatban máshol nem szerepelnek.

Názáret

Régi zsidó feljegyzések 'Jeshut' mindig Názáren-inek mondják és sohasem Názáretinek. Mi a különbség, számít ilyen kicsi eltérés? - kérdezhetné az olvasó. A Nazarénus elnevezés az első évszázad eleje körül zsidó származású hívekből alakult korai keresztény szekta elnevezése, míg Názáret egy város a mai Észak-Izraelben ahol az Evangéliumok szerint Jézus gyermekéveit töltötte. Sajnos semmi bizonyíték nincs arra, hogy ilyen nevű város vagy falu egyáltalán létezett volna időszámításunk kezdete körül. Josephus Flavius a zsidó háború folyamán parancsnok volt Galileában és művében felsorol minden falut, jelentősebb helységet, de Názáretet nem említ sehol. Korai római-görög forrásokból szintén hiányzik a Názáret helységnév említése és az első zsidó feljegyzés amiben Názáret, mint helységnév szerepel a VII. évszázadból származik.

Az Evangéliumok szerzői többször önkényesen írták át a Messiás alakjára értelmezett törvény, próféta és zsoltárszövegeket, megváltoztatva azok eredeti értelmét, mondanivalóját. 'Názárettel' kapcsolatosan olvashatjuk az Újtestamentumban: "lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék amit a próféták mondottak, hogy Názáretinek fog neveztetni". (Mt. 2: 23) Az utalás itt Izajás, 2.v.1. sorokra történik: "És származik vesszőszál Isaia törzsökéből, és gyökereiből egy virágszál nevelkedik", - valamint egy másik próféta soraira (Zakariás, 6. v. 12): "Íme egy férfiú a neve Csemete mert csemete támad belőle és megépíti az Úrnak templomát." Amit a próféták mondottak, mint látjuk, eltér tartalmilag és értelmileg Máté idevonatkozó soraitól és hogy mégis van kapcsolódás azt abban találjuk, hogy az eredeti héber kánonban található 'vesszőszál' és 'csemete' szavak hangalakban és írásmódban nagyon hasonlóak a 'názáreti' szóhoz. Ezt a hasonlóságot Máté öncélúan kis változtatással hozzákapcsolta Jézus történetéhez. Ily módon tehát, született egy helységnév, amely sehol máshol nem szerepel, csak a Bibliában. Jézusra vonatkozó régebbi írott héber forrásokkal nem rendelkező rabbik szájhagyomány útján jutottak adataikhoz, és így természetesen a 'názereni' jelzőt használták, mint olyan zsidóra aki hitét elhagyta és keresztény lett.

Mikor azt írom, hogy a nazarénusok korai keresztények voltak, akkor igazat is mondok meg nem is. Mai formában, értelemben elterjedt kereszténység abban az időben még nem létezett, de voltak zsidó felekezetek, kiknek a hitvilágközpontját egy misztikus 'megváltó' 'Isten-fiú' képezte, s akinek a neve Józsua volt. Ha a nazarénusok szektái nem is élték túl az első évszázad tomboló forgószeleit, a későbbi atyák tudatában azonban még sokáig nagyon is élesen megvolt azok történelmi fontossága. Az időben Máté kora után íródott Apostolok Cselekedeteiben a szerző egy zsidóval mondatja Pálról:

"és a nazarénusok felekezetének feje". (Csel. 24: 5)