katolnai.virtus.hu

Fontosságuk ellenére a kilenc apostolról a nevükön kívül más felvilágosítást nem nyújtanak a szent iratok.

kep A Cselekedetekben szereplő Szent Péter nem volt történelmi személy, hanem több eltérő pogány mitológiai típus összetevődéséből alakult ki. A termékenységi kultuszok legrégebbi és legelterjetebb kifejezésformája a falloszt szimbolizáló kőoszlop, amely megtalálható minden jelentősebb kultúrában. Hindu templomok legszentebb részében a "Linga" vagy a kelták "menhirjei" ugyanazt a célt szolgálták, mint a primitív Dionüszosz fából faragott oszlopai. A bibliai "Jákob köve" – mit olajjal felkent, teljesen megegyezett a Delphiben felállított szent kőoszloppal, és ugyanaz volt az a "kőszikla" amire Jézus templomát építette. Petra, Péter, Páter nevek a legfontosabb hímelvi principumot jelentették, a falloszt. A kakas, másik időtlen időkig visszanyuló megtermékenyítést jelentő képzet volt, gondolom nem kell részletezni miért. A Vatikán kincstárában örzött korai bronzszobor a "kősziklát" (Pétert) és a kakast ötvözi össze, keresztény mivoltjához semi kétség. A szobor talapzatán olvasható felirat, "SOTER COZMOY" "Világ Megváltója" kizárja a pogány vallási háttért.

Az apostolok cselekedetei

Sajnos az az igazság, hogy Jézus történelmi valóságáról, gyermekkoráról, vagy fiatalkoráról a bibliai Evangéliumok szinte semmiféle kézzelfogható adattal nem szolgálnak és így tovább lépve az Újtestamentum tanulmányozásában elérkezünk az Apostolok Cselekedetei fejezethez. Ki lehetne talán abból az álláspontból indulni, hogy ha a tizenkét tanítvány létező történelmi ember volt, aminek bizonyságát, ugye egyértelműen ki lehet olvasni a Cselekedetekből, akkor Jézus is valóságban élt történeti személy. A hagyományos keresztény tanítás úgy hirdeti, hogy Jézus feltámadása után a tanítványok rendkívül fontos szerepet töltöttek be az egyház megalapításában.

Fontosságuk ellenére a kilenc apostolról a nevükön kívül más felvilágosítást nem nyújtanak a szent iratok. A tizenötödik fejezettől Péter apostol1 neve nem szerepel tovább, holott korábban ő a főszereplő és elméletben ő volt a tanítványok vezetője. A 16. fejezetben az elbeszélő hirtelen átvált elbeszélésében egyes szám harmadik személyéből az egyes szám első személyére, amely kétségessé teszi azon keresztény álláspont elfogadását, hogy egy személy – Lukács írta volna az Apostolok Cselekedetei című részt is. Lukács az Evangéliuma 24. fejezetében világosan megírja mint szemtanú, hogy a feltámadást követte a jelenések eseménye, majd a mennybemenetel megtörténte és mindez a csodatétel egy és ugyanazon szent napon ment végbe, tehát egy nap alatt. Mégis a Cselekedetekben (1:13) úgy olvassuk, hogy a mennybemenetel negyven nappal a feltámadás után történt. Lukács apostol talán nem emlékezett pontosan vissza, hogy miképp is történt és mit is írt korábban a saját Evangéliumában, de az is lehet, hogy mégsem Lukács írta az Apostolok Cselekedeteit.

A X. fejezet 9-12. versében olyan történetet olvasunk, hogy Péter megéhezik a ház tetején és az ég megnyílik, leszáll valami edény, mint egy nagy lepedő, melybe valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, stb. Itt nem egy megtörtént eseménysorozatot örökít meg a szerző, mint egy kortárs szemtanú, hanem vallásköntösbe öltöztetett kívánalmakat, tanításokat sző bele munkájába, melyekkel mélyen hatni, befolyásolni szándékozott. Mese és rege motívumok nem mennek ritkaságszámba a Cselekedetekben, mint pl. az ötödik fejezetben, ahol Ananiás Péter szavait hallva lerogyott és meghalt, majd három órával később felesége Safira is összerogy és meghal.

Péter a pünkösdi szentbeszéde után háromezer zsidót keresztel meg, majd rá nemsokára másik ötezer zsidó férfit az új keresztény hitre. (Csel. 2: 41, 4: 4) Ez a nyolcezer ember, leszámítva a nőket és gyerekeket, Jeruzsálem lakóinak több mint a negyedét adja ki, ami abszolút képtelenség. Itt történelem helyett inkább naiv álmodozást látni, a szerző epedését valami után, ami sosem volt igaz.

Csodatétel, feltámasztás, gyógyítás, stb. elfogadható velejárója a kor bármely pogány vagy gnosztikus vallásirodalmának. Minden vallásirányzat valós vagy mítikus hőse fel van ruházva különleges, ámulatba ejtő erővel. Ezektől a dolgoktól függetlenül még hitelesnek is lehetne az Apostolok Cselekedeteit mondani, ám sok Bibliakritikus mégis az ellenkezőjét vallja. Megint ugyanaz a helyzet áll fenn, mint a négy Evangéliumnál, hogy szerzőik nem lehettek Jézus zsidó származású tanítványai, mert az Ótestamentumból idézett versek több helyen értelemben, valamint szó és mondattanilag eltérnek az eredeti hébertől. Itt is a hibásan lefordított Septuaginta iratai lettek forrásként felhasználva, ami azt indikálja, hogy íróik a héber nyelvet nem ismerték. Írástudó zsidó ember számára az első és második évszázadban a legtöbb ókori kultúrközpontban könnyebb volt hozzájutni az eredeti Héber Kánonokhoz és szent könyvekhez mint a Septuaginta görög példányához. Arról nem is beszélve, hogy egy írástudó és az írást ismerő zsidó rögtön észrevette volna a hibákat és eltéréseket.

Vizsgáljunk meg néhány ilyen esetet a Cselekedetek második fejezetéből, ahol Péter prédikációjában bizonyságot tesz Jézus testi-lelki halhatatlanságáról és a 26. versében a Zsoltárok Könyvét idézve mondja: "az én testem is reménységben nyugszik". Az eredeti héber Zsoltárok, 16 v. 9-ben kicsit másképpen így áll: "testem is biztonságban lakozik", aminek az az értelme, hogy nem fog idő előtt korai halált halni. A Cselekedetekben a megváltoztatott mondatrész lehetővé tette annak igazolását, hogy Jézus teste a halála után nem fog elrothadni, elenyészni. A csel. 15:13-17-ik részében Jakab a Jeruzsálemi keresztény zsidóknak bizonyságképpen az eredeti héber szöveg elferdített fordítását idézi a Septuagintából: "Hogy örökségképen bírják az Éden maradékát és mind ama népeket akik az én nevemből neveztetnek" olvassuk (Ámos 9:12) az eredeti verset, míg a Cselekedetekben: "Hogy megkeresse az embernek a többi része az Urat és a pogányok mindnyájan akik az én nevemről neveztetnek".Ámos prófétánál a boldog jövő ígérete és a dávidi királyság helyreállítása csak a kiválasztott nép hithű tagjaira vonatkozik, azaz a zsidókra, míg a Cselekedetekben értelmet megváltoztatva már egyetemesen mindenkire érvényes a "boldogság ígéret". Ez természetesen pont ellentmond az egyetemességellenes zsidó hagyományos felfogásnak, amely az egész Ószövetség szellemiséget áthatja.

A hetedik fejezetben a főpap kérdését István apostol figyelmen kívül hagyván, hosszú litániában (ötven versszakaszban) magyarázza a zsidó papoknak az igaz Izrael történetét. A helyzet furcsasága abban van, hogy az arámi-héber anyanyelvű zsidóknak a szintén zsidó István a pontatlan görög fordításokat félremagyarázza. Úgy adja elő - többek között -, hogy a zsidók, pusztai bolyongásuk során Molok sátrát tisztelték, Jahvétól elfordulva. (7:43) Ez az eredeti Ámos versekben nem így van megírva.

Találunk olyan versrészleteket is, melyek a Septuagintában pontosan értelemszerűen vannak lefordítva, ám a Cselekedetekben szándékosan átdolgozott formában vannak idézve, alkalmazkodva az oda vonatkozó elbeszéléshez. Mit is számítanak ily kicsiny, jelentéktelen, talán pontatlan másolás útján odakerült elírások, ártatlannak nyilvánítható fordítási hibák, vagy miért is fontos egyáltalán szóba hozni a görög-római hitképzet közvetlen ráhatását az Újtestamentum hittanára, mi értelme van egyáltalán megkérdőjelezni a Biblia szentséges Isten által inspirált eredetiséget?

W. F. Allbright (meghalt 1971.) régész, a közel-keleti tudományok doktora a History, Archeology and Christian Humanizm című könyvében hitet tesz, hogy az Újtestamentum szerzői zsidók voltak, hogy a négy Evangélium megírói mind zsidók voltak és azok kétségtelenül az időszámításunk utáni 60-80 közötti években alkották ill. állították össze szentírásaikat. Annak ellenére, hogy minden bizonyítás mellőzésével ilyen határozottan merész - János esetében abszurd - véleményt terjesztett és hirdetett, mégis mind a mai napig nagy hatást gyakorol a konzervatív teológia követőire. Független vallástörténészek azonban mind elakadnak az Újtestamentum legrégebbi görög nyelven íródott iratainak tanulmányozásánál, nem tudják megválaszolni azt, hogy ha Jézus tanítványai zsidók voltak, miért használtak hibás görög fordításokat és egyáltalán miért írták görögül. Köztudott, hogy a Vatikánban őrzött Újtestamentum iratai nem az első évszázad végén írt eredeti szövegek, mert a legősibb példányai elvesztek és hozzánk csak másolatok útján jutottak el.

Mint ahogy az Evangéliumok keletkezési idejét sem tudjuk pontosan meghatározni, úgy a Cselekedetekről sem tudjuk hogy mikor is íródtak. De azt tudjuk, hogy Irenaeus (130-202) és Tertulliánus (160-220) atyák szent írásoknak fogadtak el azokat és teljes erővel hirdették a Cselekedetek tiszta isteni eredetét. Jusztinosz a vértanú, (kb. 110-165) aki egy generációval korábban élt, mint Irenaeus a Cselekedetek történeteit nem ismerte és furcsa módon semmilyen hivatkozás vagy említés sincs egészen 177-ig, melyből meg lehetne bizonyosodni, hogy az Apostolok Cselekedetei ezen dátum előtt ismertek lettek volna. Mindezek ellenére a Cselekedetek iratai mégis bekerültek a Bibliába, nem úgy, mint más megközelítésű, Jézus misztériumát hirdető ősi irat, mint pl. Tamás és András mitikus cselekedetei, melyek kárhozatra és máglya tüzére ítéltettek Nagy Leó pápa parancsára az ötödik évszázadban.

Jakab, Péter, János, Júdás leveleivel ill. János Jelenéseivel nem érdemes foglalkozni akkor, ha a történelmi Jézus után kutatunk, mert időben túl későn íródtak ahhoz, hogy hasznát tudnánk venni. Hát nincs az Újtestamentumban egyetlen olyan fejezet, verssor aminek szerzőjét pontosan ismernénk, személyéről megbízható történelmi ismeretünk lenne? De van, Pál apostol!

1 Péter Apostol Szent Péterről már kisiskolás korunkban tudtuk, hogy Jézus legidősebb tanítványa volt, és neve átvitt értelemben kősziklát jelent. Ő alapította meg az első római keresztény gyülekezetet és ott végezték ki mégpedig úgy, hogy fejjel lefelé feszítették meg a kereszten. A keresztény valláshagyomány azt tartja róla, hogy ő a mennyország kapujának az őrzője, hatalmas kulccsal rendelkezik, ami szimbolikusan a mennyek országának a kulcsa. Történelmi létezéséről azonban semmilyen konkrét adat nem létezik. Nincs meg az általa alapított püspökségnek az öröklödő folyamatossága, kortársak nem említik, tanítványai nevét, adatát nem ismerjük. Talán közelebb kerülhetünk az igazsághoz akkor, ha valamilyen más megközelítést próbálunk használni. Érdemes odafigyelni a különleges véletlenre, miszerint az egyiptomi Halottas Könyvben a mennyország isteni kapuőrének a neve Petra (Petor). A Péter név jelentése kőszikla a mai bibliai magyarázat szerint, ám az eredeti értelmezésben "fallosz" jelentéssel is bírt. A maszkulin nemiség mindig is Péter egyik szimbóluma volt, amit a neve világosan ki is mutat, a páter szó értelme hímelvi principum, a petra szó a fallikus oszlop egyik elnevezése. De Pétert ábrázolták még mint a kakas és a hímvessző egybeötvöződését, innen a hagyomány, hogy sok keresztény templom tornyán ott a kakas. (Lásd feljebb)

Nem lehet kibogozni, hogy az egyiptomi kultúra mennyire volt hatással az ősi római hitvilágra, de az bizonyos, hogy az egyiptomi Péter vagy Petor alakja mint egyfajta újraalkotás ott is megtalálható – mégpedig Janus isten személyében. Janus a kapuk őre. Eredetileg természetesen a legfőbb kapu (mennyország) őre és mindig kulccsal a kezében ábrázolták, ez a kifejezésforma később átkerült Péterre. Mikor az antik római polgárság körében Janusz kultusza népszerűen elterjedt lett, villák, paloták kapujánál szobor, dombormű formában őrizte a bejáratokat két arccal ábrázolva. A két arc két irányba nézett, figyelt, őrzött. (Másik értelemben Janus isten előre és hátra néző arca a múltba és jövőbe egyszerre történő látását jelentette.) Több, mint száz évvel ezelőtt a kitűnő vallástörténész Thomas Doane közli: "Jónéhány évvel ezelőtt Rómában kiástak egy antik Januszt ábrázoló bronzszobrot, amit rögtön Szent Pétert ábrázoló szobornak nyilvánítottak és azon nyomban elhelyezték a Szent Péter Bazilikában. Ma is ott áll a nagy kupola alatt és megtekinthető az is, hogy a szobor nagylábujja már majdnem teljesen elkopott a hívők folyamatos csókolgatása miatt." (T. W. Doane: Bibble Myths and Their Paralleles in Other Religions, 1985)