katolnai.virtus.hu

Közkézen forognak azonban tucatszámra más elő-Evangéliumok, levelek, Jézus Misztériumhoz tartozó fohászok, mondásgyűjtemények és Pál apostol Jézusban való megigazulásra buzdító levelei.

Ciprus szigetén, Paphosban található ez a IV. évszázadban készült gyönyörű mozaik a Dionüszosz Háza nevű szent helyen; a gyermek Dionüszosz anyjával Szemelével.

A keresztény vallás kialakulása

kep Róma elnyomását megelégelve i.u. 66-ban a zsidóság Júdeában fellázadt, aminek az eredménye borzasztó megtorlás volt. Josephus egymillió zsidó elpusztításáról számol be, a hárommillióra becsült zsidó lakosságnak az egyharmadáról. Jeruzsálemet a földig rombolták nagy templomával, palotáival együtt és a hagyományos Judaizmus gyakorlatilag megszűnt létezni. A rabszolgapiacokra tízezerszámra hurcolták a rómaiak azokat a zsidókat, akik a kegyetlen mészárlásokat túlélték, népük színe javát, a birodalom minden sarkába. A megmaradottak elkeseredése határtalan volt, nemzetük gerincét roppantotta meg a római vasököl.

Ezekben a zavaros években a messiási váradalom – a zsidóság körében – korábban sohasem látott szintre emelkedett. Szent fanatizmussal hirdették a "megváltó" eljövetelét és az emberek nagy többsége igazi politikai szabadítót várt; aki isteni erővel felruházott, aki képes az ellenséget fizikailag megsemmisíteni. Akadt is jó néhány csúful megbukott messiás utánzat, akikről bővebben Josephusnál olvashatunk. Érintetlenül maradtak azonban a szórványokban élő elpogányosodott zsidó közösségek, akik lélekben együtt éreztek júdeai testvéreikkel és néhány közülük megpróbált segíteni. Úgy látták, hogy a messiás általi megszabadításnak és üdvösségnek az ideje elérkezett. Lelki és szellemi megváltást ajánlottak fel, mint alternatív megoldást, a fizikailag és vallásilag lerombolódott, szétzilált zsidóságnak. Jézus Misztériuma ebben az időben, ha kezdetlegesen is, de már létezett, követőit megtalálni a Közel-Kelet több jelentősebb kultúrközpontjában. Ne felejtsük, hogy ebben az időben a Bibliában található Evangéliumok még nincsenek megírva. Közkézen forognak azonban tucatszámra más elő-Evangéliumok, levelek, Jézus Misztériumhoz tartozó fohászok, mondásgyűjtemények és Pál apostol Jézusban való megigazulásra buzdító levelei.

Mint korábban említettem, a Messiás eljövetele, elvárt szerepe nem volt egységes, mindig változott különböző befolyásoknak, óhajoknak megfelelően. A háború és az azt követő pusztítás ismét megváltoztatta a zsidóság Messiás váradalmát és ebben a megváltozott légkörben Pál apostol és más hasonló zsidó misztikusok meghatározott hely, idő nélküli Jézusa már nem volt elég.

A zsidó bölcsek tudták, hogy nem fog eljönni az égből egy olyan megváltó, aki legyőzi a Rómaiakat, majd helyreállítja a legendás dávidi királyság dicsfényét. A tragédiák által felfokozott Messiás váradalom azonban erősen létezett és már megvolt Jézus Misztériuma is, aminek követése egy "újszövetség" létrejöttét jelentette. Olyan megváltóképzet kellett, ami gyógyítja a megtaposott lelket, kiegyenesíti a meggörnyedt hátat; megtörtént bizonyosság kellett, hogy lehetséges a megváltás és örök üdvösségben lesz annak része, aki Jézus Misztériumát követi.

Szerencsésnek mondhatták magukat azok a zsidó családok, akiknek sikerült elmenekülni, biztonságot, támogatást találni a virágzó szórványok közösségeiben. A menedéket kérők az új környezetükben továbbra is képviselték azt a vallásirányzatot, amely a Judaizmust kismértékben megosztotta. Farizeusok, Zéloták, Szadduceusok alkották a júdeai menekültek nagy többségét, ám ha számbelileg kevesen is, de mégis akadt köztük néhány olyan írástudó, akit már megérintett a gnoszticizmus misztikus izzása. Ezek az emberek Alexandriában olyan zsidó környezetet találtak, amelyben már kezdetlegesen formálódni kezdett egy zsidó üdvözítő: a megváltás üzenetével. A frissiben menekült szentírás magyarázók soha korábban nem látott bántó dilemma elé állíttattak: választ kellett adni önmaguknak is, hogy miért történik minden rossz, az "igaz hívőket" sújtó, irtó, megalázó valóság – amikor a szentírásaik pont az ellenkezőjét ígérik. A szentírások azt ígérték, hogy Izrael győzedelmeskedni fog mindenki felett, a zsidók uralkodni fognak az egész világon, Jehova elsővé teszi, felemeli majd Mózes népét. Mindezek helyett Jeruzsálemet lerombolták és a Judaizmus fellegvárát, a Nagy-Templomot leradírozták az idegen isteneket imádó idegen hódítok.

A menekültek között gyéren előforduló misztikus irányvonalat képviselő gondolkodok lehettek talán azok, akik megadták a végső lökést egy új megváltó képzetének kiforrásához. Mégis csak igazat mondtak a szentírások, nem tévedtek a próféták: van megoldás, lehetséges a folytatás! Ezek az emberek megértették az új Messiás jelentőségét, a velejáró lehetőségeket, akivel egy "új" szövetséget lehet kötni, személyével egy új folytatást lehetett biztosítani. Ez a megoldás a tragikus helyzet közepette jónak látszott és kényelmesen belesimult az egyetemes valláselképzelések áramlatába. Lehetőség nyílt továbbá arra, hogy az ősi zsidó kabbalisztikus misztika értelmetlenségét felváltsa egy olyan misztérium, ami minden kultúra számára érthető és elfogadható.

Alexandriában abban az időben már létezett egy, más misztikus kultúrák különböző rétegeiből átvett, zsidók által összeállított szerzemény, az úgynevezett Logia Iesou. Ez a vallási mű bölcseletek, mondások gyűjteménye volt, amit a szerkesztők egy új misztikus "isteni" alaknak: Józsuának tulajdonítottak. Ennek a szerzeménynek több változata is volt, még több másolattal egyetemben, amiknek a részei szervesen hozzájárultak az evangéliumok szövegei kialakításához. Bibliakutatók három ilyen meglévő forrásmunkát képesek felfedezni az Újszövetség írásai között, melyeket egy gyűjtőnév a "Q" alatt jelölnek meg (a német "Qelle" – forrás szóból).

Itt van tehát az a történelmi és vallási háttér, amiben az alexandriai zsidó kozmopolita Márk korábbi misztikus Evangéliumokat és más messianisztikus munkákat (mint pl. Q) felhasználva időszámításunk második évszázada elején megalkotja Evangéliumát. Görögül írja és mondanivalójának igazát a Septuaginta görög verselésével támasztja alá, héber zsoltárokat és más héber nyelven írt szentírásokat szinte alig használva. Munkájának sarkalatos alapköve volt, hogy harmóniában legyen a hagyományos Júdaista vallási háttérrel, amennyire az csak lehetséges. Fontos tartozéka volt ennek a történelmi és földrajzi események és helyek beiktatása, hogy felszínesen valósnak tűnjön fel, akárcsak az Ótestamentum történetei, amiket pontosan a történelmi és földrajzi háttérnek köszönhetően tart majdnem mindenki igazából megtörtént eseményeknek. Ez a fajta tipológiai hozzáállás biztosította, hogy Jézust, mint történelmi személyt lehessen hirdetni.

Az Ótestamentumból Márk által merített "valódiság" természetesen mást jelent egy mai történésznek, mint az ókori zsidó polgárnak, aki nem történelmi pontosságot, hanem a hitben való megerősödést kereste a szentírásokban, vigaszul a sorozatos politikai, vallási, társadalmi megrázkódtatásokra. Márk, Máté és Lukács apostolok vallási Újszövetséget ajánlottak fel; munkájukkal a csalódott, tradicionális Izraelita hitében megrendült júdeai és szórvány közösségeknek. A sors iróniája, hogy a zsidó köntösbe öltöztetett pogány "Isten-ember" nem volt képes saját hittanítását elfogadtatni a zsidósággal, hanem helyette élesen sarkon fordulva Judaista tanításokat, értékrendszereket vitt át a pogány világba. Ezek az eszme- és értéktrendszerek majdnem kétezer éven keresztül mélyen áthatották és befolyásolták fél világunk erkölcsi, szellemi valóságát.

Több, mint valószínű, hogy a szakemberek nem túloznak, amikor a korai keresztény gyülekezetek "szent" könyveit, írásaik számát több százra becsülik és a korai Jézus képzet eljutott száz különböző formában a júdeai és a szórvány zsidósághoz. Mint Pál apostol térítési munkájából is kiderül, (Efezus és Antioch) a zsidóság nagytöbbsége nem volt hajlandó teljesen hátat fordítani a Mózesi Törvényeknek és az Ótestamentum tanításainak egy misztikus, idegen szellemi világot képviselő Messiásért. "Az övéi közé jőve, és az övéi nem fogadták be őt." (Ján. 1: 11) Főleg a köznép - ami az abszolút többség – nem értette Jézus Misztériumát, mert hagyományában nem volt meg az ilyen irányú lelki átélés gyakorlata és ősi vallásos irodalmában ilyen irányú példatörténetet nem lehetett találni. Az ókori zsidó vallási hagyományokban a misztikum fogalma és gyakorlata leszorítkozott a kabbala hókuszpókusz, számmisztika, és álomfejtés hatásvadászó szintjére. A gnosztikus vallás legjelentősebb mozzanatai, mint a gnózis elnyerése, vagy az abban történő beavatás, de különösen a megvilágosodás élménye és egyáltalán annak fogalma üres értelemmel bírtak az Izraelita ortodoxia bezártságában. Jézus Misztériumából csak a külső lényegét ismerték meg - a belső mélyebb tanítás nélkül - és így azzal nem tudtak mit kezdeni.

Népszerű elterjedését a zsidóság körében rendkívül akadályozta továbbá a történet azon része, ahol a várva várt Messiás keresztre feszítve meghal, mint egy közönséges bűnöző. Ez homlokegyenesen ellentmondott a Messiás tanok "szent" próféciáival. Nemcsak a Tóra, de a szövetségközi Judaista iratok is az ellenséget legyőző, minden bajtól, szenvedéstől megszabadító, üdvösséget garantáló történelmi Messiást vártak és éppen ezért, ennek a történelmi Messiásnak a csúfos halála nem illett a képbe. A Deuteronomium (Mózes ötödik könyve) 21-ik fejezet 23-ik versszakaszában egyértelműen le van szögezve: "mert átkozott Isten előtt aki fán függ".

Márk, a kozmopolita zsidó gondolkodó legjobb tudása szerint megpróbálta vonzóvá, elfogadhatóvá formálni a pogány világból átültetett meghaló-feltámadó Isten-fiú misztériumát, felajánlva ezáltal zsidó testvéreinek a reménységet a háború utáni sorsverésben. (Máté és Lukács Evangélisták időben kicsit később, de ugyanezt az irányvonalat képviselték, csak még jobban kibővítve, kiszínezve.) A szent történet főhősének a neve csakis Józsua lehetett. Az Ótestamentum írása szerint Józsua volt, aki népét az ígéret földjére vezette és most ezért ismét Józsuának kellett nevezni azt a Megváltót, aki a népét egy másikfajta ígéret földjére vezeti, misztikus újjászületés, belső megvilágosodás által. Az Exodusban szereplő Józsua teljes neve Józsua ben Nun, ami magyarul Hal fia Józsua. Időszámításunk előtt kb. hét évvel az asztrológia számítása szerint új korszak, a Halak korszaka kezdődött el. Az "új" korszak, és az "új" megváltó neve összecseng, beleillik a zsidó kánonok elbeszélésébe továbbá rendkívül népszerű személynév volt a zsidók között. Az Evangéliumok összeállítói a zsidók által megvetett, gyűlölt figurákat állítottak a Messiással szembe, mint Heródes, Poncius Pilátus és Júdás. Nem csak Josephus, de a zsidó bölcsek is nagymértékben ellenezték és elítélték a fundamentalista zélotákat, mert őrült fanatizmusukkal csak bajt és szerencsétlenséget hoztak népükre. Leghírhedtebb bajkeverő közülük a galileai Júdás volt, aki különösen sok tragédiát hozott népére.

Népszerűletlenségének köszönhetően a neve bekerült az Evangéliumokba, mint Jézus elárulója. Tizenkét tanítvány jelképezte a tizenkét zsidó törzset és az Ótestamentumból átvett idézeteknek, próféciáknak se szeri se száma. A bibliai Evangélisták végeredményben egy hosszabb vallási átalakulási folyamatnak voltak továbbvivői, mert az alexandriai zsidó írástudók már évtizedeken keresztül tanulmányozták szent irataikat, hogy szellemi hasonlatosságokat találjanak a Judaista és a pogány mitológia hitvilága között. Több Ótestamentumi könyv, de különösen a Zsoltárok Könyve – amelynek alapját egyiptomi bölcseleti írások befolyásolták – tartalmazott burkoltan olyan részleteket, amelyekben nem volt nehéz leplezett Ozirisz misztériumokra vonatkozó idézeteket találni. Az ősi könyvekből mondatrészeket, versszakaszokat kiragadni, hogy új vallási elképzeléseket alátámasszanak, elterjedt gyakorlat volt az alexandriai zsidó filozófusok között, amire legjobb példa a gnosztikus Péter Evangéliuma című munka, ahol is a Passió rész majdnem minden sora idézet az Ótestamentumból.

Akármennyire is próbáltak az Evangélisták és más korai zsidó-keresztény szerzők a zsidó igényeknek megfelelően minél több Ótestamentumi anyagot munkáikba beleszőni, elbeszéléseik részleteit nem voltak képesek egyénivé, a pogány-gnosztikus hagyományoktól függetlenné formálni. Igazából nem is kellett és nem is lehetett az "új" megváltó történetét teljesen más keretekbe helyezni. A könnyű elfogadhatóság kedvéért a már korábban is meglévő, több nép kultúrájába beitatódott mozzanatokat, indítékokat, vezérlőeszméket, cselekményeket egyszerűen beépítettek "szentírásaikba". Ezek a pogány motívumok csak segítették, könnyítették munkáik elterjedését. Egy ilyen fontos képlettel, a "szűzön fogantatással" az előbbiekben már foglalkoztunk, most vegyünk sorra néhány más lényeges mozzanatot az Újtestamentumból.

kep
Krisna reinkarnácója a keresztre feszített Wittóba.

Mennyei Ének

"És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik" (Luk. 2: 13) Buddha, Krisna, Konfucius, Ozirisz és Apolló születését úgyszintén "mennyei ének" kísérte.

Pásztorok

A pásztorok "Elmenének azért sietséggel és megtalálták Máriát, Józsefet és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala." (Luk. 2: 16) Pásztorok állják körbe Krisna, Bakkhosz, Romulusz-Rémusz, és Priam fia, Páris születési helyét közvetlen a megszületésük után. Mithras születésénél többek közt három pásztorember van jelen.

Barlangban Születés

Igaz, hogy Máté es Lukács írásában Jézus ember által épített helységben született (szoba vagy istálló), azonban a pogány mitológiák erős hatására ezt a képzetet az egyháznak meg kellett változtatni. Euszébiosz atya nyilatkozza ki először, hogy Jézus nem házban, vagy istállóban született, hanem barlangban. Jakab elő-Evangéliumában a barlangot említi, mint születési helyet, mint ahogyan Tertullianusz, Szent Jeromos és más korai egyházatyák, akik szintén barlangról szólnak, mint születési helyről. Krisna, Ábrahám, Bakkhosz, Hermész, Zeusz fia Apolló, és Mithras mind barlangban születtek. Egy ókori görög irodalmi mű, mely az "Orphik Rapszódiák" címet viseli, arról számol be, hogy Dionüszosz is barlangban született.

Ajándék és Bölcsek

"Napkeletről bölcsek jövének [...] és kincseket kitárván, ajándékokat adának neki; aranyat, tömjént és mirhát." (Máté 2 : 1, 11) Krisna születésénél egy bölcs mágus volt jelen, akinek ajándéka az újszülöttnek szandál fa és parfümök voltak. Buddhát is bölcs látogatta meg születésénél, a neve Ashita, aki "Rhiski" (egyfajta szentember) volt. Az ő ajándéka drága ékszerek, és értékes szövetanyagok voltak. Konfuciust a születésénél öt bölcs látogatta meg, ajándékokról azonban itt nem szól a legenda. Mithras születésénél szintén jelen volt egy bölcs mágus, aki ajándékba hozott aranyat, drága értéktárgyakat és mirhát.

Kísértés és 40 napos meditáció

"Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől." (Máté 4: 1) Buddhát Mara nevű ördögi lény kísértette, Zoroaszter úgyszintén megkísértetett a gonosztól. A 40 nap varázslatos jelentősége, vagy csak a 40-es szám - újból és újból kimutatkozik az Ótestamentum könyveiből. Noé 40 nap után küldött ki egy hollót, "Jákobot 40 napig balzsamozták, [...] Dávid 40 évig uralkodott, akárcsak Salamon, [...] Mózes és népe 40 évig bolyongott a sivatagban a kivonulás után, [...] Izsák és Ézsau 40 évesek voltak mikor megházasodtak, Illés negyven nap és negyven éjjel megyen az Isten hegyéig, Hórebig." (I. Kir. 19: 8) Máshol is megtalálni a negyvenes szám fontosságát. Perzsiában a legnagyobb vallási ünnepségsorozat, "Mithras Köszöntése" negyven napig tartott.

Megkeresztelkedés

A vallástörténelem talán legrégibb rítusa a megkeresztelkedés szertartása a Szumér Eridu városából maradt ránk, ami a Szumér vízisten, Ea városa volt. A későbbi Hellén időszakban Ea neve a görög kultúrában átvándorolva Oannész lett; ami görögül Ioannesz, latin Johannesz, héber Yohanan, és angolul John. Éppen ezért nagyon sok vallástudománnyal foglalkozó tudós azt vallja, hogy igazából nem volt János, sem Jézus, csak "vízisten" és "napisten" (Joseph Campbell: Occidental Mythology). János és Jézus történetét megvizsgálva könnyen észrevehetjük, hogy nem történelemről van szó, hanem kristálytiszta mitológiáról. Az elbeszélés részletei annyira misztikusak, hogy ilyen nincs az igazi megtörtént múltban. Természetfeletti körülmények a jellemzők megszületésükkel kapcsolatban. János anyja idős nő, míg Jézusé fiatal. János anyja terméketlen, Jézusé szűz, azaz meg nem termékenyített. János a nyári napfordulón, Jézus a téli napfordulón született. János vízzel, Jézus tűzzel keresztelt. A keresztelkedés szertartása minden ősi vallásban központi helyen állott. Homérosz Demeter Himnuszában már említi, hogy a keresztelés elmossa az ember korábbi bűneit. Egyiptomi írások tudatják velünk, hogy a fáraókat mindig megkeresztelték az Ozirisz Megtestesülése nevet viselő szertartás előtt. Többfajta keresztelkedési forma volt gyakorlatban: nagyobb templomok szentélyeiben medencék voltak építve, máshol csak kézzel hintették a baptizáló vizet, de volt olyan is, - mint Eleuszisznál - ahol a tengerben történt a keresztelés.

Eucharisztia (oltáriszentség)

"aki nem fogja testemet enni, aki nem fogja a véremet inni, az nem lehet énbennem és én nem lehetek őbenne: az megváltást sem fog nyerni" Douglas Lockhart Jézus the Heretic című könyvében idézi ezt az ősi Mithras szertartásszöveget, ami a Mithras templomokban az oltáriszentség felmutatásakor hangzott el.

kep
Wittóba, mint Jézus Király - a megfeszített

Keresztre feszítés

Krisna nyílvessző hegyével lett odaszögezve a fához, mint Wittoba megtestesülése. (Moors: Hindu Pantheon) Georgius barát írja, hogy Nepálban az útkereszteződéseknél a főbb helyeken keresztek vannak felállítva, melyeken egy felfeszített isten, Indra van ábrázolva. Odébb így ír a nagy tudású jezsuita: "Nepál nagyvárosaiban minden év augusztusában ünnepeket rendeznek, kereszteket állítanak fel központi helyeken Indra tiszteletére, amiket megkoszorúznak. Indra kezein, lábain és homlokán jól látszanak a szegek nyomai." Gregorius barát kb. 200 évvel ezelőtt írt könyvét, a Tibetium Alphabetum című művet ne keresse senki a könyvesboltokban; zavaróan érzékeny témája valamint a benne lévő rajzoknak köszönhetően nyomtatásban sosem jelent meg. Csak kéziratban található a párizsi nagy nemzeti könyvtárban és hogy mégis tudunk róla, az Thomas Doanne nevű vallástörténésznek köszönhető, aki többször idéz és néhány képmásolatot is közöl a páratlanul ritka kéziratból.

Tanjore, Ayoudia (India) környékén Bal-Li isten, mint keresztre feszített isten volt tisztelve, aki nem más a Hindu mitológiában, mint Vishnu reinkarnációja. (Jónéhányszor hivatkozok a távoli Indiából származó adatokra, melyek rendkívülisége abban rejlik, hogy a legtöbb itt közölt adat időrendben megelőzi a kereszténység korát. Helytelen az a feltevés, hogy ezek a hagyományok a kereszténység hatására kerültek a Bráhmaizmusba és a Buddhizmusba, mint ahogyan azt egyes "szakemberek" velünk elhitetni szeretnék.)

A Kis-Ázsiában elterülő Frigiában Attisz istent imádták. Egyik gyakran előforduló ábrázolásmódja Attisz fára felkötözött figurája lábánál a báránnyal. Miletuszi Apolló írja Attiszról: "egy káldeai bíró parancsára a katonaság letartóztatta és utána keresztre feszítette." A korai egyházatya, Firmikusz Mátérnusz (i.u. 360 körül) írja, hogy az Attisz tiszteletére megtartott misztérium játékokban a fiatalember képében ábrázolt istent egy fenyőfához kötözik, amely "szent" virágokkal van feldíszítve. Majd a képletes fára emelés után Attiszt egy sírba helyezték, amiből harmadnapra csodálatos módon feltámadt. A tavaszkor megtartott vallásos ünnepi játékok neve Megalénszia volt és az ünnepségsorozat három napig tartott. Az első három évszázad folyamán pogány filozófusok, gnosztikus-keresztény atyák sorozatosan rámutattak arra a tényre, hogy Jézus passiója, halála, feltámadása valójában Attisz isten passzió-halál-feltámadásának a pontos lemásolása. Szent Augustine (i.u. 354-430) afrikai püspök kötelességének érezte a hit megvédését és megpróbált visszavágni a bírálatokra. De jobbal sajnos ő sem tudott előrukkolni, mint a "sátáni körmönfontság játéka" elnevezésű elmélettel.

De talán egyetlen istenséget sem ábrázoltak a kereszttel kapcsolatosan olyan sokszor, mint Dionüszoszt. A képzetnek számos variánsa maradt fenn az utókorra: van olyan, ahol a pogány istennek, mint kisgyermeknek már bemutatják a keresztet, mint egyfajta óment, hogy mi vár rá. Egy márvány szarkofágon Dionüszoszt "felemelik" a fára. A leghíresebb ábrázolás egy kicsiny, alig két centiméteres amuletten látható keresztre feszített figura, melynek két oldalán görög felirat olvasható: "ORFEUS-BAKKIKOS", magyarul Orfeusszá vált Bakkhosz. (Dionüszosz latin neve Bakkhosz.)

Hogy a keresztre feszített isten-figura ábrázolása mennyire mélyen csak pogány volt, arra jellemző, hogy a hatodik évszázadig található keresztre feszített istenábrázolás mind pogány isteneket reprezentál, egyik sem Jézust. Ezen nem lehet csodálkozni, mert egészen i.u. 680-ig, Agathon pápa haláláig Jézus csak bárányként, illetve a kereszt tövében húzódó bárányként volt csak ábrázolva. A hatodik konstantinápolyi zsinat I. Adrian pápa vezetésével ezt megváltoztatta és kimondta, hogy azontúl a keresztények báránya helyett a keresztre feszített Jézus lesz az Egyház szimbóluma.

Tekintettel arra, hogy hányszor említettem az Attisz, Mithras, Krisna nevet, mintegy kiegészítésképpen szeretnék még egy-két adatot hozzáfűzni.

Attisz

December 25-én született, az anyja a szűz Kübelé vagy más hagyományok szerint: Nana. Megváltó, aki elveszelytetett az emberiség üdvözülése végett.

Teste mint kenyér, vére mint bor a szertartásokon szimbolikusan elfogyasztatott.

Egyszerre volt isteni Fiú és az Atya egy személyben.

"Fekete pénteken" felszögezték a fára, vére lecsorgott a földre, hogy azt "megtisztítsa".

Leszállt az alvilágba.

Három nap múlva március 25-én feltámadt.

Mithras

December 25-en született, az anyja szintén szűz.

Neki is tizenkét tanítványa volt és mint minden istenség ő is csodálatos dolgokat művelt.

Sírba temették, amiből harmadnapra feltámadt.

Ha valaki arra hivatkozik, hogy a Mithras istent körülölelő hagyományok nem egységesek, a többfajta történet üti egymást, akkor annak igaza van. Az ősi Perzsiában évezredekkel ezelőtt megszületett vallás sokat alakult, rengeteget változott az idők folyamán; szerteágazó rétegeit befolyásolta keletről a Brhámaizmus és Buddhizmus, nyugatról az Ozirisz-Dionüszosz misztikus irányzat. Azonban az össze nem illő jellegzetességei mégsem hatnak zavaróan, nem szülnek érthetetlenségeket. A pogány és gnosztikus vallásirányzatok megengedhették maguknak, hogy megváltó istenük több személyiséget felvegyen, különböző rangjai, címei legyenek, stb. mert tudták, hogy nem történelmi személyről van szó és a mitológia történetei a valós életben nem játszódtak le. Így Mithras egy személyben volt a "Napisten" szentséges Bikája, aki feláldozta magát a világ békéjéért, a "Jó Pásztor", Isten Báránya és a mitikus "Oroszlán" is. Vallásos nevei, címei, jelzői azonban egy irányba mutatnak; ő volt a Logosz, (világtörvény) az üdvözítő, megváltó és a felkent (Messiás). A mithraizmussal kapcsolatosan hozzá kell még tenni, hogy a mithraista istentiszteleteket mindenhol felkent papok celebrálták. A latin kultúrkörben virágzó mithraizmus egyházi főpapja állandóan Rómában székelt, szerepe azonban mindig csak szimbolikus maradt: parancsuralmi hatalommal sosem rendelkezett. Hivatásának címei magukért beszélnek: "Páter Patrátusz", "Papa", "Pontimus Maximus". (A mithraista szertartások asztronómiai és asztrológiai misztériumaival, sokszor nehezen követhető, bonyolult magyarázataival jelen tanulmányomban nem foglalkozom.)

kep
Keresztre feszített Indra

Krisna

Keresztény kultúrával rendelkező átlagember szinte semmit sem tud a távoli India idegennek tűnő vallásáról, Krisna alakjáról, róla szóló regékről meg még kevesebb ismerettel rendelkezik. Vishnu reinkarnációja és a barátjával Arjunnával lefolytatott beszélgetését tanításként hirdetik a mai "modern" Krisna vallást követő hívők. Részletesebben megvizsgálva az őt körülvevő rege-, mondavilágot azonnal láthatjuk, ennél jóval többről van szó. Az 1883-ban kiadott Bible Myths című munkájában a páratlanul éleslátású Thomas Williem Doanne negyvenhat pontban foglalja össze azokat az elemeket, amelyek teljesen megegyeznek a Krisna mitológia és a bibliai Jézus története között. Helyszűke hiányában minden egyes ponton végigmenni nem tudunk, de a főbb, rikítóan azonos részletek megemlítése nagyon fontos.

Krisna szűztől született, December 25-én.

Napkeleti csillag felragyogása jelezte születését. (Akárcsak Máté, 2: 2)

Barlangban született.

Pásztorok felismerik az isteni újszülött mivoltját, és leborulnak előtte.

Nemsokkal születése után Krisnát egy Nared nevű bölcs keresi fel.

Az újszülött gyermek ajándékokat kap. (Mint Máté, 2: 11)

Mikor Krisna született, mostoha apja Nanda nem volt jelen. A városba kellett mennie, hogy adóját a királynak befizesse. (Jézus születésénél József nincs jelen!)

Krisna apját mennyei hang figyelmeztette, hogy meneküljenek el a kisgyermekkel Gakulba, ami a Jumna folyó túloldalán volt.

Krisna születését egy másik isteni küldött, Ráma születése előzte meg, hasonlóan Jánoshoz aki Jézus születése előtt hat hónappal látott napvilágot.

Az egyik legelső csodatétel, amit Krisna végbevitt: meggyógyított egy leprást. (Hasonlóan Máté, 8: 2-3)

Krisna keresztre feszíttettet és sok ábrázolás széttárt karokkal, keresztről lelógva mutatja.

Krisna halálakor az ég elfeketedett, a nap elvesztette fényét, az égből tűz és hamueső hullott. Mindenfelé gonosz démonok, szellemek kavarogtak.

Krisna nyílvesszővel lett megsebezve, Jézus lándzsával. A vadászhoz, aki őt megsebesítette így szólt; "Menjél vadász és az én kegyelmemből felkerülsz majd a mennyekbe az istenek közé."

Krisna a halála után leszállt az alvilágba. Onnan feljövén "feltámadt", majd csodálatos módon több ember szeme láttára felemelkedett a mennyekbe.

A Hindu Szentháromságban Krisna a második személy.

Az itt felsorolt egyezések és más hasonlóságok már nagyon sok vallástörténésznek föltűntek és sokan ezért arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Hinduk Krisnára vonatkozó hagyományai voltak azok a szentnek mondott inspirációk, melyek által Jézus történetét úgy beszélik el mint ahogy az a bibliában olvasható. Krisna mondásai, példabeszédei a testamentumi Jézus szájából szólnak, mintha csak az egyik szent könyvből lenne átmásolva a másikba. Ozirisz-Dionüszosz titkos tanításának külső mese-rege rétegei tovább lettek színesítve, teljesebbé, gazdagabbá formálódtak a messzi Indiából behozott Krisna mitológia vallásos elemeivel. Nem lehet eleget hangsúlyozni azt a tényt, hogy az akkori vallásfelfogás simán megengedte a különböző kultúrák "megváltó-üdvözítő" istenei azonosítását. Történeteit, tulajdonságait, példabeszédeit, stb. az egyik istennek egyszerűen bele lehetett illeszteni a másik történetébe; az egységes vonalvezetés ami a misztikumokhoz vezetett volt a lényeg és a megváltó isten csodáit mindig allegorikusan értelmezték. Brahmaista, Buddhista valláshagyományok tanításai elérték a Mediterrán kultúrközpontjait és ha nem is gyökeresen, de felületesen befolyásolták az ottani szellemi vezetőréteg filozófiáját, vallásos felfogását.

kep
A megfeszített, "fohászkodó" Indra

A fentebb említett néhány példa és azok pogány változatai rendkívül bántották a korai ortodox atyákat, mert ők is tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy Jézus történetében található szinte valamennyi részletenek megvan a régebbi pogány párhuzama. A probléma kiküszöbölésére egy nevetséges magyarázatot tákoltak össze. Jusztinosz írja az Első Apológia, című művében, hogy "Régen, amikor a gonosz démonok meghallották, hogy Krisztus később elfog jönni, akkor több "Isten-fiút" hoztak létre csak azért, hogy mikor később eljön Krisztus, azt tudják mondani, hogy az ő története is csupán csodálatos mese, olyan, mint amiket a hőskölteményekben lehet olvasni." Tehát a gonosz démonok előre lekopírozták Jézust és így az ortodox atya magyarázatával bebizonyította; minden arra megy ki, hogy neki és a vele együtt valló ortodox atyáknak megvan mindenre a válaszuk, és mindig nekik van igazuk.

A pogány és gnosztikus gyülekezetek által gyakorolt keresztelési szertartások is mélyen felháborították a neves pátriárkát: a rituálék között meglévő teljes azonosság kimagyarázására megint csak rögtön előkapták az ördögöt. "A keresztények baptizáló rituáléját a gonosz démonok felbujtó sugallatának köszönhetően, kiparodizálva találhatjuk meg a pogány keresztelkedési szertartásokon."

Tehát Jusztinosz atyától kezdődően (kb. i.u. 150-től) elterjedt az a fajta kényelmesnek tünő magyarázat, hogy az ördög diabolikus hatalma segítségével előre leutánozta Jézus Krisztus eljövetelét az emberek megzavarása végett. Tertullianusz atyát mélyen megbotránkoztatta a feltűnően sok hasonlóság a Mithrasz Misztérium vallás és az általa képviselt ortodox kereszténység között. "Az ördögnek mindig az a célja, hogy az igazságot elferdítse, csúfot űzve belőle, szemtelenül leutánozza az isteni Szentségek kinyilatkozásait és annak pontos körülményeit. Mithrasz követői között az ördög ott keresztel, valamint jogot formál arra, hogy megígéri a bűnök megbocsájtását, amikor beavatja őket a Mithrasz vallásába. Az ördög továbbá a templomban bemutatja a bor és a kenyér áldozatát, majd felmutatja a feltámadás szentséges szimbólumait. Hitünk védelme érdekében ezért fontos, hogy mindig felismerjük az ördög kirafinált csalárdságait, amikor lemásolja az Isten dolgait, megszégyenítve annak szentségeit."

A később élt Szent Augustin (354-430) felháborodva jegyezte fel az Attisz vallását követő pap kinyilatkozását, miszerint "Attisz maga is keresztény"! Az atya szerint csakis a sátán sugallhatott ilyen kijelentést.

Keresztény-gnosztikus értelmezés szerint, az Evangéliumok szerkesztői kódolva, rejteki úton megpróbálták beleszőni az üzenetüket, hogy csak felületesen látszanak az események valósan megtörténtnek, mélyebben megvizsgálva az írásokat, azonban látni: itt is az Ozirisz-Dionüszosz meghaló-feltámadó isten példatörténetéről van szó. A két szinten történő értelmezés és tanítás – akárcsak Pál apostol esetében – sokszor fellelhető az Evangéliumokban, pontosan az ellentmondásos, zavaróan logikátlan elbeszélések képében. Ilyen ellentmondás a már korábban említett Máté és Lukács hosszú Jézus nemzetségi listája, amelyre semmi szükség, mert Jézusnak nem József volt a biológiai apja. Világosan egy kicsit arrább megírják, hogy Jézus a Szentlélektől fogantatott. Az nem lehet, hogy nem vették észre az ellentmondást, hanem inkább az a helyzet, hogy szándékosan több helyen két értelemmel mondták el tanításaikat. A külső réteg a "hylikus" szinten állóknak lett beleszerkesztve, míg a rejtett üzenet a "pszichikus" síkon való értőknek szólt, azoknak akik fogékonyak voltak a misztikumok megértésére, és az abból fakadó áldások helyes felhasználására.

Erre a kettős szintű értelmezésre, tanításra nagyon jó példa Órigenész egyházatya, aki felfogásában, tanításában úgyszintén egyszerre volt gnosztikus, és ortodox keresztény, így magyarázza a kettősséget; "Törések vannak az elbeszélés felépítésében, ésszerűtlen, lehetetlen helyzetek, [...] de az is igaz, hogy ha az elbeszélés sorrendje elegánsan könnyen érthető lenne, akkor mást nem is hinnénk belőle mint, csak a magától értetődő történetet." Máshol a bölcs Órigenész szintén figyelmeztet, hogy hiba a "szó szerinti értelmezéshez való ragaszkodás, és az isteni jelentések figyelmen kívül hagyása." (Origen, On First Principles) A beavatott olvasónak azonban természetes volt, hogy az Evangéliumok elbeszélése át van szőve nehezen érthető ellentmondásokkal, következetlen és megmásított versekkel, mert a lényeg nem a történet racionalista mivoltjában rejtezett, hanem annak üzenetében. Az üzenet lényege pedig az volt, hogy lehetséges a megváltás és az örök élet üdvözülése, de csak akkor, ha megvan a Jézus Krisztusban való hit, minek segítségével az ő példáját követni lehet. (Nem kell várni a "második eljövetelre", mert a tudás megszerzésével a hívő megvilágosodik, ezáltal Krisztust követve felemelkedhet a mennyekbe, elnyerheti az örök élet üdvözülését.)

Fontosnak tartok megemlíteni egy sokszor elhanyagolt tényt, hogy az őskeresztény felfogásban (kb. a második évszázad elejéig) még nem volt meg Jézus második eljövetelének tanítása. Ebben az időben a Bibliában található "szinoptikus" Evangéliumok még nincsenek megírva vagy ha meg is vannak már, még nincsenek elterjedve és nem állnak semmiféle vallásirányzat központjában. Azok a zsidó vallási csoportosulások, akik Jézus Misztériumát követték, magától értetődően nem ismerték a "második eljövetel" lényegét, mert Attisz, Adonisz, Dionüszosz, stb. misztikus tanításában sincs "második eljövetel". Nem is kellett, mert a feltámadás volt benne a lényeg, ami az ember saját lelki újjászületését szimbolizálja. A misztikus istenek megváltása állandó folyamat, itt és most, a gnozisz megkapása által elnyert "megvilágosodás". Más szavakkal, nincs értelme semmiféle további eljövetel várásra, ha az ember már egyszer megvilágosodott és eggyé vált Krisztussal.

A későbbi idők folyamán, ahogy a kereszténység kezdett gnoszticizmusból ortodoxiába átcsúszni, hittana alapjait is át kellett rendezni. A szimbolikus halálból és feltámadásból valódi hús-vér általi feltámadás csodája kerekedett ki, ami csak egyszeri, közönséges ember meg nem ismételheti és a csodához sem szellemileg sem fizikailag közel érni, beletapintani képtelen. Hát bizony az elmúlt több mint kétezer évben nincs is semmilyen más adat arról, hogy valaki három napos fizikai halálból feltámadott volna. Az ortodox kereszténység elfogadását gátolta volna egy olyan eszmei rendszer, ahol a hívőknek nincs lehetőségük az üdvözülésre, vagy úgy is mondhatnánk a halál utáni létezésre. (Természetesen a mennyekben.) Jézus fizikai halálát, ill. feltámadását az átlagember követni képtelen, de ha vakon hisz a csodában, akkor ő is felemelkedik a mennyekbe, majd ha a "második eljövetel" beteljesedik. Ez a fajta vallási felfogás végeredményben egyfajta tovább fokozása az évszázadok óta meglevő Messiás váradalomnak, csak itt az első eljövetel már megtörtént és anélkül, hogy megremegett volna tőle a világ. Az egyszerű hívő emberek mindennapos problémai, szorongásai, félelmei nem szűntek meg, tehát kellett egy beteljesülendő, mindenki számára könnyen elhihető közeli második eljövetel. Az Újszövetség iratain végigvonul a kérdés, hogyan értelmezzük az első eljövetelt és miként a második eljövetel beteljesedését? A Krisztusra vonatkozó tanítások összességére nézve erre olyan magyarázatot kapunk, hogy egyszerre kell beszélni arról, hogy Jézus Krisztusban minden beteljesedett, s ugyanakkor fenntartani a várakozás feszültségét, a türelmetlen vágyódást, azért, hogy tényleg minden beteljesedjen.

A pogányok gnoszticizmusát, az ókori világ egyetemesnek mondható gnózisát évtizedeken keresztül próbálták a hellenizált zsidó bölcsek népüknek átadni, őket arra okítani. A "Józsua" képzeteik tanításához kötődő Evangéliumok, példabeszédek, imák, stb. sokban eltértek, változatos mivoltukat láthatjuk a Nag Hammadi könyvtár Gnosztikus Kódexeiben. Ebben az időben a zsidóság széles rétegei ismerték meg a "meghaló-feltámadó" Messiás történetét és sok vallási közösség rendelkezett "Újszövetségre" törekvő Józsua-Messiás üzenetet hirdető Evangéliummal.

Szem előtt kell tartani, hogy abban az időben a ma használatos Biblia Ószövetség című része, annak könyvei, zsoltárai, magyarázó szövegei még nem voltak összeállítva egy egységes műben, azok mind különálló szent olvasmányok voltak. Ehhez még hozzájött az apokrif könyvek, levelek sokasága, prófécia és mondásgyűjtemények, azok magyarázatai és a vallási törvényeket tartalmazó iratok.

Nem minden közösség rendelkezett ugyanolyan könyv- és iratgyűjteménnyel, kivéve talán Mózes Könyveit, melyek még a legkisebb szórványokban is megtalálhatóak voltak. Egyes elpogányosodott zsidó szórványok vezetői pontosan a kibontakozni vágyó szellemiséget ridegen megkötő Mózesi törvényektől történő elszakadást sürgették. Gondoljunk csak Pál apostol soraira, amikor Jézus szerepéről beszél: "Hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjék a fiússágot." (Gal. 4 v. 5) Pedig pont ez az elszakadás nem történt meg! Ozirisz-Dionüszosz zsidó megváltó alakját a zsidóság nagy többsége elutasította: többet jelentett számukra egy nemzeti isten, mint egy egyetemes világvallás.

A zsidó háborút követő megtorlás eredményeképpen menekültekből, rabszolgákból új zsidó szórványok jöttek létre, a régiek pedig feltöltődtek az újonnan érkezettekkel. A második évszázad első felében Márk, Lukács és Máté Evangéliumai eljutottak ezen szórványok felekezeteihez, ám hirdetői, a nagy tudással ellátott írásismerők nem sok követőre találtak a zsidók között. Feltűnően könnyű sikert értek el azonban a pogányok között, amikor feléjük fordultak térítés céljából. A görögöket és a rómaiakat megragadta, bűvöletbe ejtette az egzotikus történet csodája, elbeszélésének egységes, gazdag, (idézetekben bővelkedő) hihetetlen misztikuma. Történelmi valóságával egyáltalán nem foglalkoztak, mert más hasonló történeteknél sem volt fontos, hogy az esemény mennyire hűen a valósághoz játszódott le. De különben is, az első évszázad végéig még szó sem volt történelmi Jézus létezéséről. Mindenki könnyen felfogta, hogy itt zsidó mitológiáról van szó, attól függetlenül, hogy akkor talán már létezett három egymásra nagyon hasonlító Evangélium, melyek elbeszélése eltért a többi Józsuával kapcsolatos "szent" olvasmányoktól. Pont ezekre az "eltérésekre" alapozva néhányan valahol elkezdték a valós történelemben tényleg élt Jézus testet öltött történetét hirdetni.