katolnai.virtus.hu

a nemrégiben elhunyt Anikétosz pápa elégtelennek bizonyult az (univerzális) katolikus egyház megerősítésében.

kep Mint, fentebb említettem volt, Anikétosz az első Pápa, akiről kétségkívül tudjuk, hogy történelmi személy és akiről biztosan tudunk egy-két dolgot. (Kelemennel nemsokára foglalkozom.) A római ortodox egyház semmilyen tekintélyt nem tudott volna kivívni magának, ha nincs egy megfelelő, a történelemben meghatározható pápai sor, Szent Pétertől Anakétoszig. Egy ilyen lista igazán nem tartozott a nehéz feladatok közé azután, hogy magát Pétert sikerült ilyen szépen összehozni. Az első lista, aminek a létezésében biztosak lehetünk Irenaeus (kb. 130-202) atyától származik.

Irenaeus, lyoni püspök alkotó ideje kb. 170-180 tájára eshetett (dühödt, apologéta írásaival később külön foglalkozunk), mikor is rendkívül aggódva szétnézett és látta a gnosztikus-kereszténység népszerű terjedését és a korai ortodoxia széleskörű mellőzését. Különösen Rómára tekintett rosszallóan, az ottani keresztény egyházak színesen elütő mozaikhalmazát, a filozófusok, teológusok egymást keresztező irányzatait, és szomorúan könyvelte el, hogy a nemrégiben elhunyt Anikétosz Pápa elégtelennek bizonyult a katolikus (univerzális) egyház megerősítésében. Lyonból írta, küldözgette, hirdette nemtetszését, aggódó dörgedelemit.

Ő volt az első igazán "vonalas" atya, aki mindennél fontosabbnak tartotta az ortodox egyház intézményesítését, apparátus-építő volt: a cég szolgálatát a legmagasabb szint fölé helyezte. Erős központi irányítást szeretett volna látni, tekintélyuralmat, melynek szentséges alapja, folytatólagos történelme egy palást alá parancsolja a sok görög, zsidó gyülekezetet, na meg a kis-ázsiai egyházakat is. Azt kezdte el hirdetni, hogy csakis a Szent Péter trónját elfoglaló pápa szabhatja ki az egyházi tanítások hitrendszerét, az ő útmutatásához kell minden más püspöknek igazodnia. Ennek érdekében összeállított egy pápai névsort, Linusszal kezdve, kit maga Szent Pál ültetett a "szentszékbe". A második pápa Anélektosz névre hallgatott, akit meg Szent Péter kent fel pápává. Hát egy ilyen dicső kezdésbe már tényleg senki sem tud belekötni. Még tíz pápát nevez meg (Anikétosz volt az utolsó) hogy pontosan – ővele - kilegyen a "12" varázsszám, minek különleges hatalommal bíró jelentése még elfogadhatóbbá formálta listáját. Az ókeresztény irodalom szakértői rámutatnak, hogy Irenaeus előtt már létezett egy másik lista, Hégesziposz listája.

Hégesziposz (kb. 110-180) atyáról szinte semmit sem tudunk. Minden információnk – ami van róla – Euszébiosztól származik, attól a IV. sz. atyától, aki az ókori világnak a legbecstelenebb történésze volt. Hégesziposz életének hozzávetőleges dátumát is Euszébiosz közlése alapján határozhatjuk meg, mert összekötötte tevékenységét Antonius püspökkel, Anikétosszal és alkotó időszaka csúcsát Elenterus pápa idejére teszi. Tőle tudjuk továbbá, hogy Hégesziposz öt könyvet írt, ami mind elveszett és ezekből mindössze nyolc passzus maradt fent: az is természetesen Euszébiosz közlése alapján.

"Készítettem egy listát a korábbi pápákról." - írja Hégesziposz az egyik fennmaradt fejezetben. Ha tényleg volt ilyen lista, akkor Irenaeus onnét vehette a neveket és talán az évszámokat is. Az ma már kideríthetetlen, hányan voltak a listán, mik voltak az eredeti dátumok, mert semmilyen más egyházi vagy világi forrással nem rendelkezünk. Ezért Irenaeus listáját kell az első kronológiai megnyilvánulásnak tekinteni, amit minden későbbi atya felhasznált, beleértve Euszébioszt is.

Eddig tehát három személyt említettem a pápai névsor összeállításával kapcsolatosan: Hégesziposzt, kinek vagy volt listája vagy nem; a kicsit később élt Irenaeust, akit nagyon bántott, hogy ilyesmi nem létezik; és a kb. 150 évvel később élt nagy mesemondót, Euszébioszt, aki akkor is füllentett, amikor kérdezett valamit. Ezeknek a korai próbálkozásoknak összehangoló kikerekítést adott a "Liber Pontificalis" című, pápai méltóságokat időrendben bemutató könyv. A könyv II. Bonifác pápa (530-532) parancsára íródott, mert az ő idejében még Irenaeus és Euszébiosz listáján kívül csak néhány más korai atyáktól származó - főleg dátumokban ellentmondó – részadatok voltak. Ezek eltéréseikkel csak zavarták az "eredeti" listát. Egy fontos atya, Jeromos (342-420) levelezését Damasus pápával itt rendkívül lényeges megemlíteni, mert azokban Jeromos a korábbi listán szereplő "pucér" nevekhez már hozzáköltött cselekményeket, eseményeket, melyeknek a valóságos történelemben semmi alapjuk nincs. Mindenesetre Bonifác pápa parancsát teljesítő "történész" Jeromos légből kapott közléseit hitelesnek vette, azokat megtoldotta, egész sor egyházi rendeletet, törvényt, cselekedetet talált ki a sosem élt pápák történelmi hitelesítésére. Bonifác pápa parancsára megszületett az első teljesnek mondható biográfiai sorozat; (Catalogus Felicianus) Szent Pétertől, III. Félixig, aki II. Bonifác elődje volt. (Meghalt: 530) A második kibővített pápai életrajz gyűjteménye II. Hadrianusig, 872-ig közli az adatokat. A nem létező történelmi kútfők hiányának köszönhetően egy fantom pápa trónolása sincs pontosan meghatározva. Minden gyűjteményben, könyvben ezekre a pápákra - beleértve az 1913-ban kiadott Katolikus Lexikont is - csak körülbelül dátumozást találni.

Még egyszer menjünk vissza az elejére és kezdjük onnét a minimális bemutatást, azt ami a rendelkezésünkre áll a soványka adatokból.

Linus (kb. 64-78). Semmit nem tudunk róla, még azt sem, hogy élt-e egyáltalán ilyen nevű keresztény ember Rómában. Euszébiosz annyit közöl csak, hogy mártírhalált halt. A nem sokkal utána élt és Rómában is tevékenykedő Tertullianus atya (160-220) nem hallott róla, nevét nem ismeri. Az ő tudomása szerint Péter és Kelemen között nem létezett más pápa. Liber Pontificalis redaktorja – így - kényszerült valamit kitalálni róla, mert még legenda formában sem volt személyéről semmi adat. Eszerint római születésű, Tuszkániából, az apját Herclaunusnak hívták. Rendeletet tulajdonítottak néki: a nőknek be kell kendőzni a fejüket a templomokban, imaházakban. Sok valláskritikával foglalkozó történész rámutat, hogy Néró és Domitianus császárok közötti időben nem volt semmilyen keresztényüldözés Rómában, így a pápa mártíromsága nem helyénvaló. Szent Péter mellé temették.

Anaklétosz (kb. 78-90). Hasonlóan elődjéhez, semmit nem tudunk róla. Euszébiosz őt is mártíromsággal magasztosítja föl, aminek nincs történelmi alapja. Tertullainus, vagy más korábbi atya a nevét nem említi, személyéről senki sem közöl semmit. Kivétel Szent Augusztin, aki csak annyit közöl, hogy a későbbi Kelemen előtte volt pápa. A Liber Pontificalis hozzátoldja: sok papot szentelt fel és Rómát 25 plébánia közösségre osztotta. (abszurd, lehetetlen állítás) Tizenkét évig volt pápa és Linus mellé temették.

Kelemen (kb. 90-99). Személyéről, munkásságáról semmit sem tudunk, ám ő az egyetlen történelmi személy a fantompápa-sorban, kinek levelét egy külön tanulmányban már bemutattuk. A keresztény tradíció (Euszébiosz, Liber Pontificalis) szerint Trajanus császár bebörtönözte, Görögországban egy kőbányában raboskodott mártíromsága bekövetkezéséig. Fogságában több rabtársát megtérítette, ami kiváltotta fogva tartóinak dühét. A sokáig neki tulajdonított II. Kelemen levéllel nem érdemes itt foglalkozni, mert az csak egy nevében íródott kései hamisítvány.

Evaristus (kb. 100-105) Másik neve Aristus, és ő az egyetlen fantom pápa, akiről az egyház beismeri, hogy zsidó volt, - már ha élt egyáltalán. Családját Betlehemi zsidóknak mondják és Euszébiosz csak annyit közöl róla, Kelement követte a trónon, Trajanus 12. uralkodási évében és 8 évig volt pápa. Őt is Szent Péter sírja mellé temették.

I.Sándor (kb. 105-115) Őróla sem tudunk semmit, a Liber Pontificalis is néhány olyan jelentéktelen mondattal intézi el, melyeket független forrásokból leellenőrizni lehetetlen. Neki tulajdonítják a misében elhelyezett állandó középső főrész (kánon) bevezetését, amelyben az áldozati cselekmény végbemegy. Áldásaival embereket szabadított meg a gonosz szellemektől, sót és vizet használva "ördögűzéséhez".

Sixtus (kb. 115- 125) Talán humorosnak is felfoghatnánk az Irenaeus által frappánsan kitalált nevet, ha nem történelemről lenne szó, amit szentül vallanak a hivatalosok, hogy tényleg úgy volt. A "sixtus" hatodikat jelent, mely szintén mágikus varázsszám lehetett az egyébként rugalmatlan atya fanatizmusba zárt világában. (Ő volt a hatodik pápa, állítólag Péter után.) Euszébiosz a rá jellemző trehánysággal a "krónikájában" Sixtus pápaságát 114-124-re helyezi, míg a történelmi könyvében a 114-128 dátumot adja. (Még arra sem volt hajlandó, hogy legalább ugyanazt írja két szerzeményében.) Természetesen ő sem volt zsidó, rómainak mondják, az apját meg Pastornak hívták. Vele is ugyanaz a helyzet, mint az előtte lévő pápákkal: semmit sem tudunk róla, nincs más, az egyháztól független forrás. A Liber Pontificalis szerzője sem tudott semmit hozzáírni az életével kapcsolatban, így neki tulajdonították a később bevezetett ediktumokat. Három vallási előírást (rendeletet) tulajdonítottak a sosem létező pápának: 1. Csak felszentelt pap érintheti meg a felszentelt kelyhet. 2: Püspökök, akik a Szent Szék elé lettek idézve, csak apostoli levél felmutatása után térhettek vissza és vehették át megint az egyházmegyéjük irányítását. 3: A mise bevezetőjében a püspöknek, papnak a hívekkel együtt kell mondani a "Sanctust" (szentséget). Őt is Péter mellé temették.

Telesphorusz (kb. 125-136). A helyzet itt is hasonló, mint elődjeinél: nincs róla semmi kézzelfogható adat, Irenaeus közli, hogy mártír volt ő is, természetesen nem zsidó, hanem görög. A Liber Pontificalis szerint ő vezette be a karácsonyi éjféli misét és vasárnap celebrálta a húsvéti feltámadást. Ez minden. Nem sok egy pápáról, aki állítólag 11 évig uralkodott.

Higynus (kb. 136-142). Euszébiosz csak annyit közöl, hányban halt meg, de a nevét Irenaeustól veszi, mert rajta kívül egyetlen kortárs keresztény szerző sem említi. Irenaeus írja, hogy a gnosztikus Valentinus az ő idejében jött Rómába. A Liber Pontificalis már különböző egyházi törvények bevezetését tulajdonítja neki, pl. meghatározta a klérus előjogait, kiváltságait, kimérte az eklézsia rangsorát, bevezette a 'keresztapa' szerepeltetését a baptizmus szertartásában. Természetesen ezekkel is úgy vagyunk, mint az őt megelőző pápák rendeleteivel; kortárs keresztény atyák nem ismerik, azokat nem említik s nem hivatkoznak rájuk. A rendeletek közül egy sem maradt az utókorra még másolásos töredék formában sem. De hát igazából nem is csodálkozhatunk, ha nincs semmi írott dokumentum a nem létező pápáktól. Ő is mártíromságba szenderedett Auerilus császár állítólagos keresztényüldözése folyamán. Ugyanez a kései könyv közli még; görög volt és értett a filozófiához.

I.Pius (kb. 142-154). Irenaeus és Euszébiosz tudatják velünk, hogy Markiont ő átkozta ki az egyházból. Ebből a "kurta-farka" tudósításból nem derül ki, hogy az ortodox felekezet Rómában csak egy volt a sok egymással versengő szekta között és jelentőség nélküliségét mi sem mutatja jobban, mint az általuk írott anyagok teljes hiánya. Markion nagyobb népszerűséggel bírt mint az összes vele kortárs szidó-keresztény gyülekezet együttvéve. Liber Pontificalis: Aquileia-ban született, nem zsidó, apja neve Rufinus. Piusnak tulajdonítja azt a kegyes rendeletet, hogy a zsidókat be lehet fogadni az ortodox egyházba: megkeresztelkedésük után. A legmerészebb állítás: ő építtette Róma legrégibb keresztény templomát a Santa Pudenziánát.

És visszaérkeztünk 154-be, mikoris a fentebb már taglalt Anikétusz foglalja el a "trónt" – akinek halála után (kb. 167) megint nem tudjuk pontosan, mi is történik az elkövetkező 7 évben, erre az időszakra a keresztény történelemírás odavarázsolta az utolsó fantom pápát: Szótér pápát (167-174). A Szótér után következő pápák már igazi, történelmi keretbe, eseményekbe behelyezhető személyek. De az ő dicső szerepükkel majd későbbi tanulmányokban fogunk foglalkozni.

Euszébiosz és munkatársai a római pápákon kívül elkészítették a sosem élt fantom püspökök sorát is, külön Jeruzsálemit, Antiokit, és ha kellett még Karthágóba, vagy Ázsia bármelyik városában odateremtettek atyákat, püspököket. A fantom kategóriába sorolható egyházi emberekről nincs független történelmi adat, munkáik csak Euszébiosz által ismertek, sírjaikat a régészet nem találja. A fantom atyáknak, püspököknek tulajdonított vallásirodalmat mind kései hamisításoknak kell tekintenünk.

Külön tanulmányt lehetne írni a fantom mártírokról, akiknek a megteremtésében Euszébiosz ugyancsak kimagaslóan jeleskedett. A fentebb említett fantom pápák - a keresztény történelem szerint - majdnem mind a Monte Vaticanón lett eltemetve, azonban a régészet egynek sem találta meg a sírját, történészek neveiket hiába keresik a kortárs írók ránk maradt feljegyzései között.