katolnai.virtus.hu

Nem csak rokonsága, hanem jómódú barátai is támogatták az éles eszű, kompromisszumokra hajlamos pénzt, pompát kedvelő főpapot.

kep Liberius pápa 366-ban bekövetkezett halálakor – Rómában - két ellentétes párt acsarkodott egymással a hatalomért. Az egyik élén Liberius fia Ursinus állt, aki meg volt győződve, hogy a pápai szék apáról fiúra szállva örökölhető és így az őt illeti és a vele szemben követelőző Damasusnak - szerinte - semmi esélye nincs annak elnyerésére, még azt követelni is arcátlanság. Damasust már kiskorától papi pályára irányította a családja, de szerencséje akkor kezdődött, mikor Valentinianus császár (uralkodott: 364-375) Damasus távoli rokonát - a még szinte gyerek és később császárrá lett - Theodosiust 364-ben magas katonai posztra nevezte ki Róma városába szolgálatra. Damasus élt a lehetőséggel és visszaköltözött Rómába, ahol hamarosan családi összeköttetés segítségével előkelő pozíciót biztosított magának az egyházban. Nem csak rokonsága, hanem jómódú barátai is támogatták az éles eszű kompromisszumokra hajlamos pénzt, pompát kedvelő főpapot. Nem lepődhetünk meg tehát, hogy amikor az öreg Liberius elhunyt, Damasus rögtön mozgósított és rámozdult a megüresedett trónra.

A római elöljárók, presbiterek először Ursinust választották meg pápának, ám válaszképpen egy héttel később Damasus a híveivel saját magát szintén pápává választtatta. A zavaros helyzet elmérgesedett és véres utcai összetűzések, kisebb csaták törtek ki Rómában a két párt között. A harcok elfajulásának tetőfokán Damasus fegyveres bandája beszorította Ursinus csapatát a Nagy Szent Mária bazilikába, amit utána szabályosan ostromozni kezdtek. A szétzüllesztett római patrícius családok maradványai tehetetlen keserűséggel szemlélték az új vallás követőinek marakodását a pusztulásnak induló "örök városban". Damasus bandája nem tudott betörni a nehéz kövekből összerakott bazilikába, ezért felmásztak a tetejére, leszedték a cserepeket és a tátongó nyílásokon keresztül kövekkel bombázták az alattuk védtelenül kiszolgáltatott ellen-pártiakat. A csapdába esett Ursinus követők ezután megadták magukat, ám így is 137 társukat kövezték agyon felülről. Damasus győzött, Ursinus elmenekült Rómából és az összeköttetéseinek, megvesztegetéseknek köszönhetően vezető helyzete megszilárdult, melynek szerves részeként az akkori római prefektus továbbra is szemet hunyt Damasus törvénytelen cselekedetei fölött.

Ursinus azonban nem adja fel, vidékről, búvóhelyekről lázít: makacs hívei katakombákban gyűltek össze Damasus pápa mielőbbi pusztulásáért fohászkodva, várták az alkalmat mikor kerülhetnek megint a zsíros fazék mellé. Ez azonban Damasust cseppet sem aggasztotta; nagyvilági életet élt, fényes mulatságokat rendezett, fényűző dolgokkal vette magát körül és pompásabb udvartartása volt mint a császárnak. A nagy szoknyapecér hírében állott Damasusnak több törvényes és törvénytelen gyermeke volt, I. Síricius pápa lányától is született egy zabigyereke. Nem véletlenül ragasztották rá a "matronarum auriscalpius" (asszonyfülek csiklandozója) gúnynevet. Előkelő özvegy dámáknak különösen szeretett a hónuk alá nyúlni, akik hálából az istápolásért vagyonuk nagy részét ráhagyták Damasus intézményére. A császári udvartartás is felfigyelt Damasus és társai vagyonszerzési sikereire, minek velejárójaként aggodalommal szemlélték a régi tradicionális családok vagyonának átvándorlását a katolikus egyházba. Ezért Valentinianus 370-ben ediktumban megtiltotta, hogy papok özvegyek és árvák házait látogassák és tőlük örökségeket, hagyatékokat, anyagi juttatásokat zsebeljenek be. Ezen rendelet ellenőrzése, szabályozása a gyakorlatban lehetetlennek bizonyult és az aranytallérok továbbra is szép sorjában gurultak a pápa kincstárába, akarom mondani: a zsebébe.

Azonban egyszer csak Róma új prefektust kapott, aki már nem viselkedett rokonszenvvel a pápa iránt és sötét felhők kezdtek tornyosulni Damasus feje felett. Felelőségre vonták a bandája által legyilkolt 137 személy haláláért és gyilkosságra való felbujtásért eljárást indítottak ellene. Gazdag befolyásos barátai rohantak Valentinianus császárhoz, hogy a felelősségre vonás alól kimentsék a pápát és a császárt egyszerűen lefizették nehéz arany szolidusokkal. A Valetinianus engedve a megvesztegetéseknek beszüntette az eljárást és Damasust még jobban megerősítette pozíciójában. Meg is hálálja – kéz kezet mos alapon – a császárnak Damasus, mindenben kiszolgálja és ha kell még olyan rendeletet is hoz, ami homlokegyenes ellentéte annak a kevéske morálnak, ami nagy nehezen összejött az ő idejükre. Szókratésztól tudjuk (nem a nagy görög filozófus, hanem Szókratész Szkholasztikosz egyházi író) hogy 370-ben Damasus pápai rendeletet adott ki: minden férfinek lehetősége van másodszor is megnősülni a válás után. Ezt a dekrétumot a pápa akkor adta ki, mikor Valentinianus otthagyta első feleségét Severát a csinosabb, fiatalabb Justináért.

375-ben meghalt Valentinianus, azonban Damasus gondtalan pompával körülvéve tovább irányítgatott majdnem minden baj nélkül 383-ig. De azért teljes nyugta sosem volt, hiszen élt még Ursinus és elszánt követőivel ott kellemetlenkedett Damasusnak, ahol tudott. Más atyák is rendszeresen ellene fordultak, pl. Faustinus és Marcellinus, akik már csak dacból is csatlakoztak egy kiközösített, elvakult fanatikus szektához, az egzotikus nevű Luciferiánusokhoz. A keresztény szakadárok vezetője Lucifer Cagliari Szardínia püspöke volt - nyughatatlan, zavarodott ember - aki alaposan kivette részét az Ariánus ármánykodásokban és mint ilyen, sok ellenséget szerzett magának. Éveket töltött száműzetésben és Jeromostól meg Ágostontól tudjuk, hogy Róma által is ki lett közösítve, ki lett átkozva. Lucifer 371-ben meghalt, azonban követői tovább folytatták Lucifer szellemiségét, melyet legjobban fémjelzett tanulmánya "Arról, hogy az eretnekekkel nem szabad kiegyezni". Faustinus és Marcellinus atyák írták a híressé vált vádiratot, a 'Libellus precumot' amiből értesülhetünk Damasus jó néhány disznóságáról.

Valentinus után a fiatal Gratianus (375-383) került hatalomra, aki keresztény nevelésben részesült és a kidörzsölt Damasusnak nem jelentett problémát őt az ujja köré csavarni. Meglepő módon képes volt a fiatal császárt meggyőzni: mondjon le a 'Pontifex Maximus' címről - mivel az istenkáromló pogány titulus -, ami nem illik egy keresztény uralkodóhoz. Nem sokkal utána, hogy Gratianus lemondott az ősi császári címről, a ravasz Damasus bandájával megválaszttatta magát Pontifex Maximusnak és most már ő hivalkodott az ősi impériumi címmel. Gratianus semmit sem értve vakargatta fejét Milánói palotájában.

380-ban megint szükség volt egy szerecsenmosdatásra, mert már nagyon sokan morogtak a mindenható főpap mesterkedésein. Össze is hívták az Aquilai zsinatot, ahol Ambrosius elnököltével kivizsgálták az elégedetlenek panaszait és a pápát határozatukban ártatlannak nyilvánították. Rá három évre azonban a római püspöki kar már végleg megelégelte a pápa kicsapongó, erkölcstelen életmódját, házasságtörő botrányait és Gratianus császárnál megint feljelentik. Az egész római kar – 44 püspök - írásbeli kérelemmel fordult a császárhoz a pápa előállítása és kihallgatása ügyében. Gratianus engedett a püspökök kérésének és a császári udvarba rendelte a pápát. Közben azonban beindult a pápai alvilág a 'főnök' megóvása érdekében. A császári kihallgatáson Damasus mindent kimagyarázott, kimosta magát, mint egy profi rétor bizonyította be igazát és most is győztesen került ki. Még szóbeli dorgálást sem kapott, biztosabban ült trónján, mint valaha. Utána jött az olyan igazi maffiakönyvbe illő bosszú. Az ellene fordult püspökök többségét egyesével meggyilkoltatja, de mire majdnem végzett volna véres bosszújával, ő maga is lebetegedett és hamarosan meg is halt. Ezzel az utolsó gyilkosságsorozattal kétségtelenné és elvitathatatlanná tette a "gengszter" melléknevet, mely találóan pontos Damasus alakjának meghatározásában.

Damasus volt az első keresztényvezető, aki bevezette Jézus születésének megünneplését, mégpedig ravaszul a pogányok legnagyobb ünnepét a Natalis Solis Invicti (Legyőzhetetlen Nap Születése) elorozva és annak szent napját a Saturnaliát szabta meg a keresztény Jézus születésnapjaként. Előtte egy keresztény atya sem foglalkozott a témával, nem volt pontosan meghatározva Jézus születésnapja. Ezért a húzásért már tényleg szentté lehetett avatni Damasust, gengszter múlt ide vagy oda.

És hogy a végén valami jót is írjak róla: állandóan cicomázta a keresztény templomokat, katakombákat, síremlékeket, sírkamrákat restaurált és zengő hangú sírfeliratokat, mártírokat dicsőítő versikéket farigcsált.

Emeljünk ki néhány eseményt, melyben Damasus pápának személyesen része volt, illetve az ő idejében, az ő emberei vittek végbe. 368-ban keresztény elöljárók hamis rágalmakat tartalmazó feljelentése alapján letartóztatják, majd varázslásért, megrontásért kivégzik Libanioszt a híres orátort. A bölcs pogány tanító meggyilkolásához hozzájárult: bátran ki merte mondani, hogy Julianus császárt keresztény tisztek orvul meggyilkolták a 363. június 26-án lezajlott perzsák elleni csatában.

A keresztény püspökök vallásuk védelmében 370-ben megkínoztatták, majd kivégeztették Simonidész filozófus tanárt, akit elevenen megégettek. Másik filozófusnak, Maximusnak is az elveszejtés lett a sorsa ugyanezen banda által, csak őt lefejeztették. 372-ben a római egyházi elöljárók erőteljes hangnemben követelik Valens császártól, hogy lépjen fel keményebben az ősi görög kultúrát követőkkel szemben, mert azok tanításait, szellemiségét ki kell irtani, el kell tüntetni végleg a birodalomból. Damasus pápa 382-ben elítélte és a keresztény erkölcsökkel összeegyezhetetlennek nyilvánította a közfürdőket, a nyilvános és sokszor nyitott latrinákat és bezárásukat, földel történő feltöltésüket elrendelte. Járványok, fertőzések elterjedésének lehetőségét figyelmen kívül hagyva nem támogatta, illetve akadályozta a józan polgári vezetők egészségügyi, tisztasági viszonyok érdekében tett erőfeszítéseit, mint: szennyvízcsatornázás, viadukt építés/karbantartás, tisztálkodási helyek vízellátása. Az ilyenféle antihigiénikus hozzáállás még keresztény körökben sem váltott ki megelégedést és csak olyan koszmókok tudtak annak örülni mint pl. Szent Jeromos, meg barátnője, a "szutykos" Szent Paula.